(a kötetben megjelent kísérőtanulmány szerzői webváltozata)
Fodor András társművészeti esszéi és visszaemlékezései
Hatodik kötetéhez érkezve teljessé vált és lezárható Fodor András összegyűjtött írásainak sorozata. Az első két kötetben összefoglalt költői életmű (Különös szép hajsza, A párbeszéd oltalma - 2013), a két kötet irodalmi témákról írt esszé (Kulcsolt vállak tengelye - 2014, Megfejtett párhuzamok - 2015), majd a zenei tárgyú írások (Utam a zenéhez - 2016) kötete után, e hatodik gyűjteményben gyűjtöttük össze film- és színházművészettel, képzőművészettel kapcsolatos esszéit.
Míg a költői életművet időrendben adtuk közre, az esszéket tematikus egységekbe rendeztük. Az eredeti elképzelés szerint irodalmi elődök, példaképek, kortársak után a pályakezdés, fiatalok és a műfordítás témái adták az első két esszékötet tartalmát, s egy harmadik, zárókötet ölelte volna fel Fodor András társművészeti érdeklődését. Az írások összegyűjtésekor azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a harmadik esszékötet terjedelmét bőven kitöltik a zenei írások, s e negyedik kiadványra nemcsak a félkötetnyi "egyéb" társművészeti írás maradt, de jó néhány gyermekkori tájra, pályakezdésre, kaposvári évekre visszaemlékező írás is. Bár Fodor Andás esszéiben számos ponton és téma kapcsán hivatkozik somogyi diákkorára - meghatározó tapasztalatokra, találkozásokra -, az irodalmi és zenei esszésorozatokból több ilyen írás szükségszerűen kimaradt. Az összerendezés és a néhány hiányzó - eddig csak folyóiratban megjelent - publikáció mellett a kötet második fele jelentős újdonságot is kínál: az emlékezések és somogyi kapcsolatok lezárásaként két részletet adunk közre a Történeti Interjúk Tárában 1991 során felvett életinterjú szövegleiratából.
Gyűjteményünkben szereplő, kötetben korábban meg nem jelent írások, időrendben:
Molnár Edit - Muzsikusok, költők, művészek
Somogy, 1980. 2. sz., 91-92. old.
Jer: Nézd a Balatont - másként - Pethő Bertalan fotóalbuma a Szépkilátóról
Kortárs, 1989. 9. sz., 136-137. old.
Takáts Gyula költészetének hatása pályakezdésemre
Somogy, 1991. 1. sz., 11. old.
Szülőföldemen, Somogyban
Somogy, 1991. 2-3. sz., 11-20. old.
Egy kamasz-regény vázlata - Somogy, 1929-1947.
Lakatos András életút-interjúja (részlet)
Országos Széchényi Könyvtár - Történeti Interjúk Tára, 1991.
A videofelvétel szövegleiratából sajtó alá rendezve.
Tilalmas ifjúság - Budapest, 1947-1950.
Lakatos András életút-interjúja (részlet)
Országos Széchényi Könyvtár - Történeti Interjúk Tára, 1991.
A videofelvétel szövegleiratából sajtó alá rendezve.
A húszéves Somogy versrovatáról.
Gépelt kézirat a hagyatékból, 1992. január 27. keltezéssel.
Környei Lászlóné: Művészet-Repertórium.
Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, (1993) 1. sz., 51. old.
Ha az anyag és én egymásra találunk. Emlékezés egy kisújszállási szobrászra és egy Móricz Zsigmondról elnevezett művelődési iskolára Papi Lajos ürügyén.
Lyukasóra, (1994) 3. sz., 4-5. old.
Az újraalakítás bátorsága - A Berzsenyi Irodalmi Társaságról.
Somogy, 1994. 5. sz., 357-358. old.
A művészetek testvérisége.
Magyar Iparművészet. - (1997) 1. sz., 42-43. old.
Megnyitó Feledy Gyula Költészet-napi kiállításához.
Új Holnap, 1997. júl., 64-67. old.
A testvérmúzsák jubileumára.
Új Hevesi Napló, 1999. 4. sz., 25-31. old.
*
A Somogy - Budapest esszéciklus felvezetéseként megidézett vers - melynek címét most kötetcímként is kölcsön vettük - egy televíziós portréfilm forgatása során kimaradt, abból hiányzó jelenetre utal: "ha nincs kivel beszélnem, / nincs szituáció, / nem éled meg a kép." A feszültség a mozgókép kifejezési lehetőségei, a látvány ereje és az értékként hozzá megőrzött emlékek továbbadhatósága között nemcsak e vers "alap-konfliktusát" adja, de jelen kötet teljességére is kiterjeszthető. Fodor András nyitottsága kortárs zenére, képzőművészetre és filmekre közismert volt. Részben éppen a szituáció, a kontextus keresése, a személyes mozzanat költői érzékenységű felmutatása emelte társművészeti írásait, kritikáit, kiállításmegnyitóit, sőt Sztravinszkijról írt monográfiáját a művészettörténészek, esztéták megszólalásaival egyenértékű vagy azokat érdemben kiegészítő művekké.
E nyitottság forrása - ez sem volt titok - a somogyi gyermekkor, a háború előtti-alatti kultúrára éhes kaposvári diák-évek és a háború után egyre veszélyeztetettebbé váló, Eötvös Kollégiumban töltött - nevezhetjük talán így: - kilátásaitól fokozatosan megfosztott, européer értelmiségi időszak. Az ifjúkori hatások sorsformáló volta nem egyedi jelenség, Fodor András esetében azonban a történeti korszakhatárra eső életszakasz izgalmassága és az emlékek dokumentáltsága nagyregénnyel felérő forrása kultúrtörténetünknek. Fodor András esszéiről negyedik portréként szóltunk egy korábbi kötet utószavában. A költői életművel, a naponta vezetett naplóval és a folyamatos levelezéssel párhuzamos reflexiósorozatként esszéi is teljes képet adva tanúskodnak tájékozódásáról, életét végigkísérő, kapcsolatkereső aktivitásáról. A kötetünkben publikált életinterjú így akár ötödik portréként is értékelhető, hiszen Lakatos András kérdései által fókuszáltan, a naplóból, esszékből és versekből megismerhető emlékek szerzői újraértelmezését, összefoglalását és esszenciáját olvashatjuk, újabb tükröző felületet kapva a költő életútjához.
Kötetünkben két részlet olvasható a Történeti Interjúk Tára engedélyével feldolgozott, sajtó alá rendezett életinterjúból. Egy kamasz-regény vázlata - Somogy, 1929-1947 címmel a gyermek- és diákkor időszakáról beszél, Tilalmas ifjúság - Budapest, 1947-1950 címmel az Eötvös kollégiumi időszakról. A két interjúrészlet a két időszakról dokumentáló naplókötetek - A somogyi diák (2000.) és A Kollégium (1991) - szerzői összefoglalásaként is újdonság értékű, de minden eddig megjelent írásánál átfogóbb képet ad a Somogyból Budapestre kerülő fiatal költő tájékozódási pontokat és értékeket kereső nyitottságáról, motivációiról is.
A két interjúrészlet között, a kronológiailag is adekvát ponton adjuk közre Fodor András leginkább szépprózai művét, a korabeli naplója alapján folyamatos szöveggé még általa tisztázott, s eredetileg is esszéi között - Szülöttem föld (1990) - publikált, Cséplés Buzsákon, 1947 című írást, amely a kaposvári érettségit követő, Budapestre kerülést megelőző nyár átmenetiségében különleges - a vidéki életből utolsó töltekezésre lehetőséget adó - buzsáki élmények emlékezetes összefoglalása.
A megelőző somogyi diákévek krónikájából megismerhetjük a költészettel, zenével kialakuló életre szóló kapcsolat hátterét, a történelmi és családi sorsfordulók függvényeként. A meghatározó természeti és közösségi élmények, a front mögötti lét hónapjai - ahogy maga is utal rá - valóban regény-alapanyagnyi tapasztalattal szolgáltak a fokozatosan városi környezetbe kerülő, s értelmiségi pálya felé önállósuló diák számára. A végső, pályára állító időszak egyértelműen a kaposvári, érettségi előtti gimnáziumi időszak, Takáts Gyula tanári mentorálása és az önképzőköri sikerélmények korszaka: "megkérdezték, hogyha egy régi esély újra visszajöhetne az életembe, mi szeretnék újra lenni, ami egyszer már voltam? Gondolkodás nélkül válaszoltam, hogy önképzőköri elnök. Ott, a kaposvári gimnáziumban."
A Kollégium naplója és Szász Imre Ménesi út című kötetének megjelenése óta közismert az Eötvös Kollégium korabeli drámája, a Rákosi-korszak leképeződése egy elit oktatási intézményben, annak közösségi életének tönkretételében. Lakatos András kérdései mentén több szempont szerint rendeződik újra e történet, Fodor András beszámol a Somogyból Budapestre kerülő egyetemista tájékozódásáról, a Kaposváron éppen, hogy elindult ifjú költő kapcsolatkereséséről, a korabeli irodalmi élet fokozatosan ellehetetlenülő rendszeréről.
Részletes portrét rajzol az interjúban a korszakban számára legfontosabb mesteri és pályatársi kapcsolatokról (Lator Lászlóról, Domokos Mátyásról, Colin Masonről, Sárosi Bálintról, Sárközi Mártáról, Fülep Lajosról, Kormos Istvánról, Vas Istvánról), s részleteiben látható a társművészeti érdeklődés továbbfejlődésének háttere is. "Budapestre kerülve a kiállítások megnézése természetes kötelezettségemmé vált, legalább addig, amíg lehetett mit látni, ez is körülbelül 49-cel bezárult. A szovjet kiállítás után már ennek vége, vagy az Ék Sándor-féle nemzeti galériabeli kiállítással. Egyszerűen arra döbbentem rá, hogy csaknem minden érdekesebb, mint az, ami a falon van. A játszó gyerekek például, a terem közepén." Mégis, ebben a sötétülő, sematizációt előíró korszakban születik életre szóló barátsága Varga Hajdu István grafikussal, ki az idős mesterként megismert Egry József után az első igazi, "társművész" barát, személyes kapcsolat.
A Fülep Lajos által is szorgalmazott átfogó képzőművészeti tájékozódás után a kollégistatársak között felfedezett angol zenekutatóval köt - Varga Hajduéval hasonlóan tragikus rövidségűre szabottan - életre szóló barátságot: Colin Mason biztos értékítéletei erősítik meg Fodor András elköteleződését Bartók mellett. "A képzőművészet után… maradt a zene. És a zene viszont elfoglalta ennek a helyét, nagyon erősen napi táplálékommá vált, annyira módszeresen kerestem a vele való találkozás alkalmait. Mindennapi lehetőség volt a rádió, aztán a hangversenyek. A nagyvárosi közeg is szerepet játszhatott abban, hogy ennyire fontossá vált, belejátszik az elveszett természet, annak újra megtalálása a muzsikában, kiváltképp Bartók zenéjében, akiről, mikor már csak olvastam róla, már akkor azt olvastam, hogy rendkívüli természeti élményei lehettek, és ezek valóban ott vannak a zenéjében is."
*
Ahogy Fodor András legtöbb verse, társművészeti írásai is találkozások költői megörökítései. Sohasem leplezi a személyességet, ahogy egy objektivitásra törekvő tanulmány írója tenné. Noha a szakmai kritikus is a műalkotással találkozás élményét elemzi és teszteli saját tudásán - több-kevesebb személyes vagy publicisztikai narrációval -, műfaji mozgástere inkább a tárcaírás irányában nyílhat. Fodor András viszont költőként képes arra, hogy festészet, zene, film hatását az élménnyel találkozás lírai lenyomataként érzékeltesse. Mozgástere így a hatás összetevőinek megjelenítésében biztosít számára szabadságot: az egyik végponton a vizsgált műalkotás tiszta megjelenítése, az élmény érzékeltetése dominál (például hozhatóak Jancsó és Gyöngyössy Imre filmjeiről írt elemzései, de a költői életműben is találunk párhuzamot, gondoljunk Bartók, Sztravinszkij, Bach vagy Beethoven művészetét befogadott élményként megragadó verseire). A másik végletben - akárcsak számtalan versében a megörökített élmény összetevőinek lírai kompozíciója - a találkozás, a felmutatott összhatás személyes összefüggései uralkodnak: ki a szerző vagy alkotó, milyen emlékeket idéz, mi az aktuális bemutatás kontextusa időben, térben és kultúránkban. Fodor András természetes költői arányérzékkel mozog és komponál e két véglet között, kiállítások felkért megnyitójaként, művészeti könyvek recenzoraként vagy tárlatokról, életutakról, egyedi alkotásokról beszámolva.
A látóterében felvállalt alkotók és alkotások nyilvánvalóan fontosak voltak számára - a válogatás szubjektív: az írásban megörökített művészeti "találkozások" szinte kivétel nélkül visszavezethetőek személyes-alkotói rokonszenvre, emberi egymásra találásokra. A zenéről, képzőművészetről, filmről és színészekről megfogalmazott gondolatok szerves részévé válnak a versekben kibomló és a naplóban megörökített kapcsolatkeresésnek, a környező világot megszólító, társakat, közösségeket és közös célokat igénylő attitűdnek. Ha az életútinterjúban e személyiségjegy szimbolikus megvallását keressük, talán a Somogyból Budapestre kerülő, kapcsolatrendszerében építkezni kezdő, "felnőttként újrainduló" Fodor András önjellemzésében lelhetjük meg legtisztább formájában.
"Az otthoni, természetes világra való nyitottság átkerül egy zárt rendszerbe, de nem nyugszik bele, hogy ezt ne tudja állandóan megszólítani" - válaszol Lakatos András kérdésére, hátteret adva A 61-es villamos című verse keletkezéséhez. "A közvetlenségnek a nyughatatlansága van bennem. Az első városról írt versek is azt tükrözik, hogy mint egy zegzugos kőedényt, úgy fogom fel a várost, ahogy lenézek rá." Bár Budapest vált végleges otthonává, s a városi jelenségek is mindennapjai megszokott mozzanataivá lettek, költészetben, emberi kapcsolataiban, s a kortárs művészet legelvontabb alkotásai mögött is a közvetlenség mozzanatát, a "dolgok valóját" hitelesen megszólító, felfedő, őszinte megnyilvánulásokat kereste, értékelte élete végéig. Ez a "nyughatatlanság" hajtotta hangversenyekre, kiállításokra és színházi előadásokra, késztette a költői munkásságát az év nagy részében háttérbe szorító szervező munkákra, társművészeti estek, találkozások színpadra állítására, nemzedékeket összekötő folyóiratok szerkesztésére.
"Valaha arról meditáltam, hogy amit oly sok mindenben kiváló elődeink elmulasztottak, a különféle művészetek ösztönös egymáshoz vonzódását az én nemzedékem fogja végre a régtől kívánatos közösségbe szoktatni. Bartók és Kodály országában, a század közepén ez még több volt puszta illúziónál." Ezzel a mondattal kezdi Fodor András azt a gondolatmenetet, melyet - társművészeti érdeklődését felvezetve - többször is használ utolsó, 1997-ben publikált társművészeti publikációiban.
Ha a személyes találkozás lehetősége már meg is szűnt, a pályáját végigkísérő közvetlenség eleven nyughatatlanságát újraélhetjük vele e most lezárult összegyűjtött írások sorozat lapjain.
Fodor János
= Egy film hiányzó képei. Fodor András összegyűjtött esszéi - Negyedik kötet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése