Szerkesztői utószó Fodor András: Megfejtett párhuzamok (Összegyűjtött esszék, II.) kötetéhez
De másnap, messze, fönt a szélsikárolt
nyugati ég rézlombja közt, a város
alkonyatán, az utcatorkolatban,
midőn izgága fogazatként
kavarodón egymásba kulcsolódik
vállak, karok sakktábla-rendje,
egyszerrecsak rámtört a bizonyosság:
te már nem éled ezt az időt.
Árnyék-testvér, örökre kiszakadtál
a folytatás minden párhuzamából.
(Fodor András: A bizonyosság)
Fodor András összegyűjtött esszéinek első kötetét Kulcsolt vállak tengelye címmel, 2014-ben jelentette meg a Gondolat Kiadó. A negyvenes-ötvenes évek fordulójával pályáján elinduló költő nemzedék-élményét, a korszakon átsegítő kötődéseket, a számára legfontosabb példaképek, elődök és pályatársak portréit megrajzoló 100 esszé, emlékezés, műelemzés után most, a sorozat második kötetében további 121 irodalmi és önéletrajzi írását adjuk közre. Ha az első kötet képzelt fókuszpontjában a pályakezdő, mestereire, kortársaira figyelő-vigyázó költő állt, e folytatásban már a saját, bejárt útját is elemző, azzal új nemzedékek közt is párhuzamokat kereső, az irodalomban öröklött értékeket továbbadó, működésében érvényesítő Fodor András írásait olvashatjuk.
Az irodalom folytonosságának megőrzésében, a tiltások dacára új formákban mindig újraszülető értékek elfogadtatásában kevesen vállaltak nála aktívabb művész-szerepet a XX. század második felének irodalmi életében. Költői működésével párhuzamosan, a hatvanas évek kezdetétől élethosszig tartó irodalomközeli álláshoz jutott a Széchényi Könyvtárban, alapító szerkesztője volt az ország könyvtárait tájékoztató Új Könyvek füzeteknek. A teljes hazai könyvtermés átfogó ismerete mellett - az Írószövetségben szerepet vállalva - rálátott a még kötet előtt álló pályakezdőkre és a vidéki műhelyekre is; személyesen, író-olvasó találkozók aktív résztvevőjeként, vagy folyóiratok, antológiák, kiadói sorozatok szerkesztőjeként, rendezvények szervezőjeként, irodalmi társaságokban, alapítványok, díjak kuratóriumaiban közreműködve ismerkedett, tartott kapcsolatot a kultúra szinte minden fontos vagy csak szűk körben ismert szereplőjével. Az irodalmi élet egészét élő szövetként érzékelve lételemévé vált a párhuzamosnak remélt, egymást erősítő kezdeményezések támogatása, a nemzedékek, műhelyek, régiók, sőt nemzeti irodalmak közötti kapcsolódások segítése.
1997 júniusát követően két emlékkönyv, több tematikus folyóirat-blokk tanúsította, hogy amiként A bizonyosság című, mottóként fölidézett versében ő érzékelte egy barátja elvesztését, pályatársai is úgy - sokfelé és sokszor tapasztalható hiányként - élték meg váratlan kiszakadását a folytatás minden párhuzamából.