Fodor András összegyűjtött írásainak könyvsorozatában a költői életművet összefogó két kötet – Különös szép hajsza 1944–1976, és A párbeszéd oltalma 1977–1997 (2013) –, továbbá az irodalmi tárgyú esszék, kritikák és emlékezések két gyűjteménye – Kulcsolt vállak tengelye (2014); Megfejtett párhuzamok (2015) – után a társművészeti tematikában írt prózai munkák teszik teljessé a publikált írások újrarendezett közreadását.
Az Utam a zenéhez kötetbe foglalt hetvenhét írásában Fodor András a számára legfontosabb testvérmúzsát szólítja: „Más művészeti ágak közül tizenkilenc éves koromig a képzőművészet, azóta a zene van rám legnagyobb hatással. A kapcsolatról 1948 óta versben és prózában többször vallottam… A hangzás és kompozíció kényszerítő példáin túl a kortárs zene a kevéssel sokat mondás nehéz mesterségére is inspirál. A zenében és költészetben egyaránt divatos aleatorikus-improvizatív kísérletek közt is hiszem, hogy jelentős mű csak az invenció és tervezés szerencsés találkozásából, a tudatos komponálás ihletett mértanából születik” (A múzsák testvériségéről, 1973).
