Doktori disszertáció bírálata
Hölgyeim és Uraim, tisztelt Bizottság!
Tóth Máté disszertációja egy fiatalember arcképét rajzolja elénk: egyetemista, elsőéves, tehát a kilencvenes évek elején jött világra. Hol tart most az ifjú, aki komoly fizikus családba született, s kinek kezdetektől tudós tanárok jósoltak fényes jövőt, mentorként informatikusok, könyvtárosok, filozófusok láttak benne elvesztegethetetlen lehetőségeket? Itt van közöttünk minden nap. Képességeit, a benne rejlő lehetőségeket minden megnyilvánulása igazolja, de karakterét inkább jellemzi a felületes műveltség, képességei pazarlása, a társasági élet, a játék és szórakozás, semmint a tudás rendszeres felhalmozása. Mit tehetünk már a huszonévessel, akit nem zártak burokba, mert hagyták, hogy lehetőségből ezer hatás formálta személyiséggé szocializálódjon; bele szólhatunk-e még fejlődésébe, vagy csökkenő jelentőségünket elfogadva már csak példát, motivációt kínálhatunk figyelmébe, miközben saját szerepünket is féltve azon aggódunk, nem keríti-e hatalmába egy piramisjátékszervező, legfontosabb értékeit visszájára fordító szekta, szenvedélybetegség vagy diktatórikus politikai szándék.