A digitális dokumentumok táraitól a feltárt összefüggések szolgáltatása felé

Napjaink tájékozódó olvasója arra építhet, ami rendelkezésére áll és amire ideje marad: az árnyalt, önmagában sokrétű, de időigényes dokumentumok és szervesen összetartozó információhalmazok helyett a tömör, rövid, gyorsan befogadható, lehetőleg vizuális tartalommal kísért információegységek válnak a tájékozódás alapegységeivé, amelyek között a kapcsolatot szabadon alakíthatják maguk a felhasználók azzal, hogy véleményezik, minősítik, saját ismereteik kontextusába illesztik azokat. Ahogy a történelmi kutatásokban fölértékelődött az esszenciális tudásnak kontextust adó mikrotörténelem, napjaink internetes olvasóira is minden korábbinál nagyobb hatással vannak a személyes történetek, a professzionális tartalomhoz fűzött, gyakran ellenőrizhetetlen igazságtartalmú kommentek. Ezek a gyorsan befogadható, a résztvevők számára saját nyelvükön írt, az általuk folytatott párbeszédekbe szervesen illő üzenetek és asszociációk generálják a kortárs ismeretek összefüggésrendszerét, amelyek értelmező kontextust adnak a tájékozódó látókörébe került professzionális tartalmaknak, eseményértelmezéseknek is. Nem meglepő, hogy az ismerethalmazok így esetlegesek, ellenőrizetlenek és torzak, vélemény- (vagy szűrő-) buborékokat alkotnak. Mivel az ismeretek összekapcsolása, a „dolgok megértése” változatlan és alapvető emberi igény, a közösen elfogadott és ismert kapcsolatrendszer hiánya piaci rést nyit, amit a tartalomipar reakciói is jól mutatnak. Az életművek, kapcsolatrendszerek izgalmas, élményközpontú, vagy játékos összefoglalásaival (nagyszabású kiállítások, látványos eseménysorozatok, fél-fiktív életrajzi filmek) vagy a populáris kultúrában külön-külön teljes értékű, de alkalmanként kihagyható epizódokból vagy évadokból lazán összekapcsolt történet-univerzumok megformálásával a szétbomló ismeretközösség hiányára reagálnak (lásd például Harry Potter, Gyűrűk ura, Star Wars és Marvel-történetrendszerek vagy a kapcsolódó fanfiction univerzumok kialakulása).

Ahogy egy fantasytörténetnél a történelmi hitelt, a tájékozódásban sem hiányoljuk már a hivatkozásokat. Forrásellenőrzésre, hitelesség igazolására szinte csak szakértők képesek, vagy erre kialakított algoritmusok. Az összefüggésrendszerből kiragadott információkra épülő tájékozódás különös kifordítása a Web kezdeti koncepciójának: az ezredforduló környékén egy irodalmi folyóiratot a weben PDF-fájlokban publikálni kifejezetten „megúszós”, már-már retrográd megoldás volt: arról árulkodott, hogy a szerkesztők, webszerkesztők nem ismerték föl a hipertextben rejlő lehetőségeket, nem fordítanak energiát a lapjukban megjelenő tartalom összefüggéseinek teljes értékű adaptálására új médiumként, összekapcsolt, végigjárható HTML-fájlok rendszereként. A hipertext, hipermédia honlaprendszerek egynemű és egymásnak kontextust adó dokumentumaihoz képest mára a digitalizálás legfontosabb célformátumává a kétrétegű PDF vált, a born-digital információk jelentős része is szövegszerkesztőből konvertált PDF formájában kerül a webre, repozitóriumokba vagy más digitális tartalomtárakba. A nyomtatási kép hűséges megőrzésére fejlesztett dokumentumformátum bár tartalmazhat linkeket, azok a legritkább esetben mutatnak egy másik, hasonló szerepet betöltő PDF-fájlra. Az a komplex hálózati összefüggésrendszer, amelyet kezdetben a hipertext ígért, napjainkban már csak közvetítő felületeken át, DOI-linkeken kersztül, katalógusokon belül és a tartalmak eseti közösségimédia-megosztásaként működik.

Hogyan lehet megtalálni az egyensúlyt az egységes, nagyobb egészbe építhető, változatos igények szerint lekérdezhető és újrakeverve tovább forgalmazható adatbázis korszerű igénye, illetve a komplex dokumentumegyüttes értékét jelentő sokféleség, a koherens egészen belül feltárt összefüggésrendszerek megjelenítése között?

...

Várható-e más a most kibontakozó mesterséges intelligenciára és adattudományra épülő módszerektől, mint a már egységesített állományok mélyfeldolgozása, fogalmak, nevek, időpontok és nyelvi szabályszerűségek felismerésével, halmazelméleti súlyozások segítségével?

Ha a jelenlegi folyamatokat és törekvéseket a jövőbe vetítjük, elsősorban a kutatók eszköztárának és lehetőségeinek bővülését remélhetjük. Egyszerűbb lesz feltérképezni az összefüggéseket, az adattudomány, a szemantikus web, a névterek segíthetnek abban, hogy aprólékos kutatás, nyomozás, netán utazást igénylő könyvtár- és levéltárlátogatás nélkül megtalálják távoli adatforrásokban, digitalizált gyűjteményekben a keresett személyre vagy témára utaló bármilyen apró, mégis releváns információkat. De ezekből az összefüggésekből automatizáltan válaszokat generálni, a kutatók kompetenciáit imitálva tanulmányokat alkotni annál kevésbé biztonságos, minél több a forrás, és ennek következtében minél bonyolultabb az összefüggések ágrajza, minél tágabb az utalások közötti jelentőség-különbség skálája, variábilitása, minél több a kutatói kompetenciára háruló felelősség a torzításmentes összefoglalásban, azaz az interpretációhoz szükséges egyszerűsítésben.

A mélytanulás, mintakövetés, statisztikai súlyozás az ismert összefüggésekre épül, a máshol felismert mintázatok rávetítése ismeretlen összefüggésrendszerekre ugyan kielégítő eredményt adhat felszínes információegyüttesek összeállításában, de nem pótolja az összefüggésrendszerek megismerését. Különösen igaz ez olyan területekre, ahol esetleges praraméterek sokasága értelmezi át a kapcsolatok, hatások súlypontjait, személyes kötődések és alkotói döntések jelentőségét.

...

Korunk tájékozódási szokásait a „mindenki megkapja azt, ami érdekli” célzattal fejlesztett algoritmusok szolgálják. Vegyük észre egyrészt, hogy ezek az algoritmusok a felhasználók szokásai alapján ugyanazokat az összetevőket különítik el, amelyek egy életműben vagy egy mű hátterében kimutathatóak, elemezhetőek:

- családi örökség,

- szülőföld, lokálpatriotizmus,

- oktatás során szerzett kapcsolatrendszer,

- érdeklődési, műveltségi területek,

- szakmai kapcsolatok,

- találkozások, élmények, hatások,

- utazások, helyszínek, környezet,

- hobbi.

Míg azonban az alkotásokban ezek az összetevők fedésben vannak, a tájékozódási rendszer elszívja az összekapcsolási igényt, energiát, időt és indíttatást azzal, hogy a fenti témákban a felhasználó igényeire reagáló szeparált szűrőbuborékokat képez, és elárasztja bennük felszínes, egynemű, gyakran ellenőrizhetetlen tartalmak folyamatos szolgáltatásával. Az összekapcsolásra idő csak az olvasó tudásának bővüléseként jut, ami egyenetlenül mozaikos és esetleges, a könnyen szerzett, felszínes benyomások nehezen szervesülnek.

És vegyük észre, hogy a mesterséges intelligenciával generált válaszokra hagyatkozó újabb tájékozódási stratégiák ennek a rendszernek csak továbbfejlődését jelenthetik: a célzott válaszok használatával még inkább lemondunk az összefüggések feltárásáról. Egy-egy területen, kérdésben tetszetős, koherens információkat kapunk, melyek hátterét, forrásait és tágabb kontextusát nem szükséges megismernünk.

(részletek)

Teljes szöveg:

A digitális dokumentumok táraitól a feltárt összefüggések szolgáltatása felé Könyv és nevelés 26. évf. 2. sz. (2025) pp. 7-28. https://epa.oszk.hu/03300/03300/00043/pdf/EPA03300_konyv_es_neveles_2025_2_007-028.pdf