A teljes tanulmány itt olvasható: Networkshop 2018 konferenciakötet /REAL MTAK
Egy-egy új, digitalizált gyűjtemény örömmel tölti el a róla értesülő, a téma iránt érdeklődő olvasót, szakembert. Ám az új projektek a szaporodó digitális kincstárak sűrű mezőnybe érkeznek, s a fő kérdés nem is a hosszú távú fenntartásuk.
A 2010-es évekre a digitalizálás, a nemzeti örökség archiválásának fontossága hétköznapi irányelvvé vált. Hosszú évek munkájával, de közismertté váltak hazai és nemzetközi digitális könyvtári szolgáltatások, s az elektronikus könyvtári keresők, katalógusok és dokumentumtárak mellett terjedni kezdtek a nyilvános intézményi (pl. egyetemi) repozitóriumok, dolgozattárak, Open Access publikálási formák is.
Ha a digitális állományokat szolgáltató gyűjteményekben, adatbázisokban a könyvtári állomány virtuális otthonra lel, egyúttal el is szakad a gondozására, ajánlására hivatott szakemberektől, a könyvtárosoktól. A virtuális gyűjtemények gyarapítása és folyamatos fejlesztése mellett megmaradhat-e, vagy pótolható-e az a könyvtári és munkatársi környezet, amely magáénak érezve az állományt, napról-napra elősegítette annak mélyebb feltárását, megismerését, s értékeinek az olvasók figyelmébe ajánlását?
Hiába áll majdan rendelkezésre az írott emberi tudás átfogó digitális tára, ha az archívumok meglétéről csak passzív ismerettel bír az olvasó. Ha az aktív használatra nem szakít időt, létük inkább megnyugvással tölti el, a feldolgozottság és elérhetőség tudata felületes biztonságérzetet ad s csökkenti a mélyebb megismerésük iránt felfedező kedvét.
A figyelem, az idő lekötése és a kíváncsiság felkeltése a könyvtárak számára napjainkban ugyanolyan kulcskérdéssé válik, mint a pedagógusok számára a kötelező olvasmányok célszerű frissítése, vagy a múzeumok számára az izgalmas, interaktív események, tárlatok tervezése.

