A teljes tanulmány a Könyv és Nevelés 2018/2. számában olvasható
Egy friss felmérés szerint az Európai Unió országai közül Magyarország a legnagyobb közösségimédia-fogyasztó. Az európai átlagnál húsz százalékkal többen Facebookozunk, Twitterezünk és Instagramozunk, a 16-24 éves korosztályban szinte mindenki aktív valamelyik közösségi oldalon. Egyfelől örülhetünk az új technológiák terjedésének, bízhatunk abban, hogy a digitális-benszülött generációk munkában, társadalmi önszerveződésben és kreativitásban is hasznosítani tudják a korszerű kommunikációs eszközök kezelésében szerzett kompetenciát. Másfelől joggal tartunk az álhírekkel manipulálható közösségi médiafogyasztás következményeitől, a társadalom kötőanyagait fellazító véleménybuborékok hatásától. A kulturális, tudományos, műveltségi közös nevező záloga a tanulás és önkéntes művelődés: időigényes tevékenységek. A közösségi médiafogyasztás pedig - üzleti modelljéből következően - időrabló, hiszen a felhasználók figyelméből, választásaiból, aktivitásából profitál, a használt szolgáltatások kiterjesztésére törekszik, egészen az alapvető élettevékenységek szintjéig. Van-e esély az időigényes olvasás reneszánszára, vagy máris rétegigényt képvisel a történetekben, tudásban elmélyedő, fantáziájával szavakból képeket teremtő olvasó? S ha az e-book, a digitális szöveg olvasása a jövő, vezet-e visszaút a könyvespolcok közé, vagy készüljünk föl könyvtáraink fokozatos felszámolására? Ahogy e kérdések is leegyszerűsítik a bizonytalanság komplexitását, úgy válasz sem adható röviden, vagy általános érvénnyel.
Jelen gondolatmenet arra vállalkozik, hogy gyakorlati projektek tapasztalatainak értelmezésével felmutassa a könyvtári tartalomszolgáltatás szerepének és lehetőségeinek korszerű, jövőben is életképes példáit.
A kommunikáció eszközeinek és gyakorlatának átalakulása az átlagember spontán, gyors reakciói mentén, alig két évtized alatt formálta át hétköznapjainkat. A mindenkori jelenben játszódó filmek egyre gyorsabban kapnak szembeötlő patinát, forgatásukat szinte évre pontosan tudjuk datálni, ahogy szereplőik használni kezdik a megfizethető számítógépet, a grafikus kezelőfelület újabb és újabb verzióit, a társas érintkezésben nélkülözhetetlen webet, keresőfelületeket. Levelek helyett csetelünk, olvasás gyanánt kapcsolati háló mentén tájékozódunk, s tesszük mindezt okostelefonok pár évente újra cserélt generációin, úton, útfélen.
Az évszázadok során felgyűlt tudás átadásával, megőrzésével eljegyzett hivatások képviselői, pedagógusok, muzeológusok, levéltárosok és könyvtárosok érthetően lassabban, megfontoltabban reagálnak a változásokra, mint az információ azonnali átadását vállaló cégek, intézmények és szakemberek, vagy maga az írott és elektronikus sajtó, ami a radikális átalakulás során részben fel is számolta önmagát. Izgalmas jövőkép és kiábrándító rémkép egyaránt épülhet a mindenre választ adó hálózati kereshetőség illúziójára, a könyvek teljes körű digitalizálásának elvi-távlati lehetőségére. Szükség lesz-e könyvtárra, levéltárra az adatbázisokban kutató mesterséges intelligencia korában? Kiváltja-e végül az iskolát a távoktatás? Megújítható marad-e a múzeum fogalma?
Kevés tudományterület fogadhatta felkészültebben és józanabban a változásokat, mint a könyvtártudomány, a tudás osztályozásának, visszakereshetővé tételének és a róla tájékoztató rendszerek fejlesztésének tudománya. Mégis, ahogy a pedagógiának számolnia kell az oktatás élő rendszerének mindenkori látenciájával, a generációváltások és társadalmi változások ütemével, úgy a könyvtártudománynak is elmélet és gyakorlat szinkronba állítását kell szolgálnia. A hazai könyvtárügy helyzete és finanszírozása, a szakember-generációk és tájékozódási szokások változása annak ellenére kételyeket és aggodalmat szült, hogy a könyvtári információ-visszakeresés és tudásközvetítés kifinomultabb, hitelesebb és tudományosan megalapozottabb, mint a mindennapjainkat átformáló webes szolgáltatások.
Bíztathatjuk magunkat azzal, hogy az évszázados gyakorlattal rendezett tudás továbbadására, szakértő hozzáférhetővé tételére akkor is szükség lesz, amikor már érteni, elemezni is tudjuk a mai gyors és spontán döntések hosszútávon kiteljesedő hatását. De ha késésbe kerülünk, ha nem vállalunk aktív szerepet a változásban, olyan visszafordíthatatlan folyamatok is elindulhatnak, melyek megkérdőjelezik tudásunk, hivatásunk létjogosultságát.
Fodor János: Csetablaktól a könyvespolcig – A könyvtári tartalomfejlesztés lehetőségei. Könyv és Nevelés, 2018/2. pp. 27-41.
Abstract
Libraries have been present on the Web with their homepages, digitized content and news items since the beginning of the Internet era - this is how they keep direct contact with their readers. But during the last two decades there was a significant change in the use of the Web: users were given opportunities for activity and collaboration, as community-based interactive applications and socialnetworks started to be used. Their attention and free time locked into the social media through the screens of smartphones and tablets. As users meet web content through social media, it seems logical that libraries should also appear there, sharing contents from their digitized collections.
The author offers a historical overview of content development and digitizattion, proposing content-sharing strategy relying on habits and interests of social network users. Deducing from analyses of users' motivation, such as privacy saving efforts or adventurousness, the author presents several examples of good practices, such as sharing inspiring collections on local history or chronology. The study based on experiments of the content providing projects of the Institute of Library and Information Science at the Eötvös Loránd University.
Keywords: Digitization, Information technology, Socialnetworks, Content sharing, Web, Local history, Chronology
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése