Az elvágott folytonosság
1997. június 14.-én, családi ebéd után, épp
szűnő nyári zivatarban fuvarozom át apámat Budára, a kelenföldi pályaudvarra. “Elmondom neki, hogy vállaltunk lektori
munkát. Nehéz dolog, mondja. Korán érünk ki, várakozunk a peronon. Fehér
öltönyben van, kék csíkos ingben, nyári, fehér szövet cipőben.“ ... “Megjön a vonat, felszáll, megy befelé a
fülkék előtt, lehúz egy ablakot, integet röviden.”
Korabeli
feljegyzésem már számítógépen készült, így nem lehetek biztos benne, hogy
ruházatának és utolsó, általam láthatott mozdulatainak rövid leírása eredendően része volt-e, vagy csak két
héttel később, az elvágott folytonosság tudatában fűztem hozzá, keresve a hirtelen fontossá vált
részleteket.
Mindaz,
amiből apám aznap önként kiszakadni indult - szerkesztőségek, kuratóriumok,
bizottságok, könyvtári és irodalmi munkák, emberi és szakmai kapcsolatok
rendszere - ez utolsó versíró elvonulás végeztével végleg megszakadt. A
vállalások, ígéretek és tervek nélküle lebomló szálait őszre elvarrta az idő,
de a továbbvihetőket igyekeztünk megvalósítani: októberben elkészültünk a
fonyódi szobában hátramaradt verskéziratok nyomdakész változatával (kötetben Kései
rádöbbenés címmel 2001.-ben jelentek meg), a következő évben korrektúráztam
a Jelkereső című, még általa összeállított műfordításkötetét
(Felsőmagyarország Kiadó, 1998.) és sajtó alá rendeztem a korábban elhatározott
ifjúkori naplókiadást (A somogyi diák végül 1999.-ben jelent meg a Pro
Pannonia Könyvkiadó gondozásában).
1999-ben,
még az emlékezés jegyében, a Kortárs felkérésére publikáltam az utolsó hónap
naplóját (Kortárs, 1999/6.). Ez volt az egyetlen, s évekig utolsó, Apám
szándékaitól független megjelenés, melyet - élő szerzővel szemben is tapintalan
hangú - támadás ért (a naplóíró tévedéseiért, a közreadó lábjegyzetelt
javításainak hiányáért - a Kortárs 99/9. számában - melyre a 11. számban
reagáltam). Ám e kritikától függetlenül, maga a sajtó alá rendezett, erősen
megszűrt szöveg is évekre kedvemet szegte: betekintve a csalódások és keserűség
mezsgyéire, a szélmalomharcok és szekértáborok szabdalta irodalmi életbe -
akkor úgy éreztem, ami szépet és maradandót emlékeiből és élményeiből létrehozhatott,
azt apám megalkotta. A 80-as, 90-es évek kiadatlan naplónak sajtó alá rendezése
távoli, kényes és nehéz terv maradt.
Az apámnak is említett kiadói lektorálásból
addigra kiadói honlapok és folyóirat-webkiadások készítése lett, megragadott a
hipertext-készítés és webdesign kreativitása, az egyszemélyes publikálás
lehetősége, az új média nyitottsága. Amikor az ezredfordulón Sebestyén György
az ELTE Könyvtártudományi Tanszékére hívott, legfőbb referenciám már egy kiadók
és folyóiratok működését, aktivitását együtt láttató és arhiváló weboldal, az
iNapló (inaplo.hu) lehetett, mely honlapkészítő munkám “melléktermékeként”, a
kezemen átfutó tartalomjegyzékek és kiadói újdonságjegyzékek folyamatos összeboronálásaként
született. Kezdetektől szerettem volna olyan gyakorlati feladatokon bemutatni a
hálózati információkeresést, html-szerkesztést és webes publikációs formákat,
amelyek részévé válnak a hasznos webtartalomnak, így az iNaplót alkalmasnak
éreztem oktatási felhasználásra is: több évig kivonatoltuk, rendeztük
hallgatóimmal a webre kerülő folyóiratok termését, hogy áttekinthetővé tegyük
közös, kronológikus és tematikus felületen az élő irodalom sokfelől érkező újdonságait.
A web 2.0 megjelenésével, az RSS feedek és feed-olvasók elterjedésével,
valamint az EPA beindulásával a projekt létjogosultságát vesztette, oktatási
célra olyan zártabb, megosztott hallgatói kutató munkát lehetővé tévő projektet
kerestem, amelyben nem kell versenyezni a CMS alapúvá vált web automatizált
aktualitásával.
Apám életművének digitalizálása természetesen
korábban is felvetődött. A kétezres évek közepére egyre több digitális archívum
jelent meg retrospektív gyűjtőkörrel. A digitalizált művek eleinte egyszerű
html oldalak voltak, begépelt vagy OCR-ezett szövegek, jól vagy kevésbé jól
korrektúrázva. A háttéranyagokkal és hivatkozásokkal leginkább felszerelt
Digitális Irodalmi Akadémiába - Kossuth-díjja ellenére - apám nem került be.
Szerzői jogainak örököseként így kézenfekvőnek tűnt, hogy oktatási projektként,
értékes irodalmi szövegek webrevitelét gyakorló könyvtáros hallgatókkal hozzunk
létre tanprojektként hálózati életműkiadását. Vers-, esszé-, naplóköteteinek
digitalizálása akkor túl nagy munkának tűnt - túl kevés tanulmányi értékkel:
szkennerünk alig volt, a hallgatók csak elvétve rendelkeztek saját digitalizáló
eszközökkel. Az iNapló gyűjtő-alkotó-rendszerező munkájának tanulságai alapján
komplexebb, “értéknövelt”, hivatkozásokkal átszőtt, netán rendezhető
webkiadványt képzeltem el, de komolyabb, adatbázis-alapú rendszerhez egyetlen
kitartó programozót sem találtam a bölcsészkar vonzásterében. 2002-től így, a
már megjelent naplóbejegyzések egyenkénti, aprólékos feldolgozásába kezdtünk, a
teljesség igényének elvetésével, statikus weboldalakon.
A működés több, mint a lét
Amikor napjainkban az alkotói létforma
válságáról beszélnek, a szerzői jogok értelmezési problémái között egyre inkább
azt a látszatot keltik, hogy a múltban egyszerűen meg lehetett élni
publikálásból, írásból, alkotásból. Apám naplója, akár nyers teljességében,
akár a megjelent, erősen szűrt változatában árnyalt bizonyíték arra, mennyire
nem így volt, mennyi szervezést, munkát igényelt az alkotók fórumhoz juttatása,
a művek befogadók elé tárása, a motiváció, az alkotói közeg és egzisztenciális
körülmények fenntartása. Irodalomszervezőként, pályakezdők támogatójaként apám
mindennapjainak krónikája egyben az alkotói problámák mindenkori látlelete.
Rendszerváltás után és előtt, az ötvenes és hetvenes éveknek egyaránt megvoltak
a maga nehézségei, “kitermelte” magának minden kor, s küzdelmet,
megoldáskeresést igényelt minden elmúlt évtized, ahogy napjainkban a streaming,
vagy a közösségi média is alkalmazkodásra kényszeríti az alkotókat, a
tudás és a művészi élmények közvetítőit. A kapcsolatok, szándékok, egymást
keresztező sorsok idő-rétegeit átjárhatóvá tenni, a kronologiára és a költői
pálya ívére kötni - ez vált a napló hálózati kiadásánának céljává, s ennek
lehetősége bátorított végül a személyes, öröklött feladat megosztására
hallgatóimmal.
A gyakorlaton résztvevők egy-egy véletlenszerűen
kiválasztott nap feldolgozására kapnak megbízást a megjelent napló
időtartományából (1945-1979.). A digitalizálás és korrektúra folyamata így csak
a félév első óráit foglalja le, a továbbiakban adatbázistábla formájában
strukturálják a szöveget, rekordokká különítik benne a tulajdonneveket,
műcímeket, hely és időadatokat. A kialakított kulcsszó-rekordokban
egységesített névmezők kötik össze az előfordulásokat, a korábban még föl nem
vett nevek fölkutatása során a weben és az elérhető adatbázisokban keresnek a
hallgatók. Dönteniük kell a
kulcsszavak aktuális kontextusban elfoglalt szerepéről is, megkülönböztetve
például említett, szereplő, vagy tartalmasabb leírások témáiként
megjelenő személyeket.
Az
XML, HTML és adatbázis formátumú tárolás keresztezéseként kialakított táblázatos
feldolgozás lehetőséget ad arra, hogy egyetlen fájlban tárolják, indexeljék és
abból html sablonba “öntve”, végleges, online stíluslapokkal formázott
megjelenésében teszteljék munka közben a formálódó naplófeljegyzést.
A
tábla indexoszlopaiból generált mutató a kulcsszavak előfordulásait
betűrendben, kronologikusan, pontos szöveghelyekhez rendelt horgonyokig vezetve
mutatja az elkészült dokumentumokban, a szöveghely pedig linkként vezet vissza
a mutató hivatkozott pontjára. E mutató a teljes Hálózati életműkiadást
átfogó keresztmutató: tartalmazza valamennyi részgyűjteményünk kulcsszavát, s
maguknak, a webre került dokumentumegységeknek a címtételeit is. A feldolgozott
dokumentumok, így a naplórészletek tárolási formátuma is lehetővé teszi a
későbbi átalakítást, konverziót, újabb jelzetek beiktatását, a meglévők
kötegelt cseréjét.
Bár
naplókiadásunk ebben a formában valószínűleg sosem lesz teljes, s a félezer
webre vitt naplófeljegyzés csak töredéke a teljes naplónak, mégis, igyekszünk
szignifikáns mintát adni, eseményekben dús, szereplőkben gazdag napokat választani
minden időszakból, egyenletesen.
Az
idő foglya
A kiadott naplók kapcsán apám elzárkózott a
névmutatók csatolásától, folyamatában értelmezhető történetként publikálta
köteteit. A hálózati kiadás töredékességében a hipertext forma átjárhatóságával
és a mutatóval pótoljuk a hiányzó linearitást, de feldolgozás közben, a
kontextusukból kiragadott naplóbejegyzések megfejtése olykor számunkra is
kihívást jelent - nem lehet mindig, minden hallgatónál teljes kötet, s magam
sem ismerek fel keresztnévről minden szereplőt. A nyomozás, a gyakorta
szükséges összetett keresés a feladat talán legszebb része, melynek során
minden résztvevő önkéntelenül is érzékenyebbé válik a korszakra vonatkozó
információk kiszűrésében. Ami nélkülözhetetlen is, hiszen lépten-nyomon
tapasztalhatjuk a kronologikus kereshetőség fogyatékosságát a weben.
Nosztalgikus korszaktopikok, retro-honlapok, ilyen volt: ilyen lett
kép-pár tárlatok bizonyítják a hiányt és az igényt a hálózati tartalom
kívánalmaiban évtizedek óta.
Az
apám életművére oly jellemző, költészetét átszövő időélmény tudatában korántsem
éreztem tehát eretnekségnek a hálózati kiadás bővítését korábrázolással,
párhuzamos történések megidézésével.
A
kétezres évek első felében tettük egyetlen kisérletetünket pályázati pénzek
elnyerésére, hogy programozót bérelhessünk. A statikus, linkekkel átszőtt
szövegkiadást kereshető, lekérdezhető adatbázissá alakítottuk volna, s
közösségi naplófejlesztéssel körítetve, kronológiai közösségi háló irányába
terveztük bővíteni. Fodor András naplója lett volna az a központi, folyamatosan
hivatkozható, motiváló tartalmi szál, melynek hiányában a legtöbb ezután
elindult kronológiai startup kudarcot vallott (emlékszünk-e még pl. az
ígéretes Futrinka.hu oldalra?). A kulturális örökségünk webrevitelét támogató
pályázaton sok meglepő nyertes között - mi nem jártunk sikerrel. A
naplófeldolgozás kötöttebb, pontos munkát igénylő szakasza mellett így azóta
szabadabb, a hallgatói kreativitásra építő kronológiai gyűjtést is végzünk.
A
kiosztott napon ható, s róla másnap megjelent sajtóhírek csokrait korabeli
napilapokból állítjuk össze, az érintett hónap képét kronológiai adatbázisokból
válogatott eseménysorokkal, s akkor megjelent irodalmi havilapok tartalmát
feldolgozva rajzoljuk a napló hátterévé. Szándékunk szerint színes, saját lábán
megálló gyűjteményt fejlesztünk. Az elérhető források széles körét használjuk, pl.
a korabeli amerikai mozik, rádiók toplistáit is feldolgozzuk, ízelítőt adva a
hatvanas-hetvenes évek globális korhangulatából. Különös, a projekt értelmét
igazoló élmény megtapasztalni, ahogy a mai egyetemistáknak a 60-as, 70-es évek
történelmi eseményei, drámai kataklizmái gyakorta kevesebbet mondanak, mint a
rádiókban, reklámzenékben, remixekben e korszakból újra előkerülő zenék, a
kereskedelmi csatornákon reciklált korabeli filmsikerek. Tanulságos fölismerés,
hogy mindez szimultán történt, s hogy
a kor újság és tévénézője számára leginkább csak a mára végleg elfeledett
pártfunkcionáriusok látogatásai és nyilatkozatai hátterében, díszletként jelent
meg a híradásokban.
Mivel
a kronológiai gyűjtést később kezdtük, a naplóhoz képest is lemaradásban
vagyunk. A kreatív gyűjtést és linkelést segíti, hogy a hallgatók 2012. óta
egységes, horgonyokkal és navigációs linkekkel előkészített googledocsokban
dolgoznak. A kollaboratív munkavégzés mellett e könyen kezelhető, “wysiwyg”
felület enged a tartalom fejlesztésére koncentrálni, megkönnyíti a válogatott
események linkelését Wikipédia oldalakra vagy egyéb, a hajdan cenzúrázott
sajtóhírekhez felkutatott mai források felé.
Szó, zene, kép
A napra pontos, projektünkhöz köthető források
után keresve szükségszerűen jutottunk el a FÉSzEK Klubhoz. A művészklubban
csaknem két évtizeden át apám szervezte az irodalmi esteket, múzsák testvériségét hirdető,
társművészeti rendezvényeket. A napjainkban létéért küzdő intézmény örömmel
fogadta közeledésünket, s készséggel kölcsönözte műsorfüzeteinek archívumát
feldolgozásra.
A
FÉSZEK ‘70 projektben a naplóhoz hasonlóan dolgoztuk fel a hetvenes évek
programját. Az indexelt, mutatóba került kulcsszavak spektruma jóval színesebb,
humoristáktól avantgárd művészekig terjed, premier előtti filmvetítések
sokaságától a komolyzenei koncerteken át kabaréestekig fedi szinte a teljes
korabeli kultúra szereplőit, műveit, napra pontos előfordulásokkal. A
projektben részt vállaló hallgatók gyakran bravúros kutatásokkal derítették ki
az egységes névleírásokhoz szükséges életrajzi vagy keltezési adatokat, s
reményeim szerint élő, színes képet kaphattak a hetvenes évekről.
A
napló és életmű háttéranyagai közé apám tévében és moziban látott filmélményeit
dokumentáló feljegyzései is bekerültek. Néhány filmkultúra iránt érdeklődő
hallgató kapta feladatul a (jelenleg 1976-1980 és 1987-1996 között föllelt)
napra pontosan vezetett filmnapló feldolgozását, a benne feltüntetett filmcímek
és rendező-, szereplőnevek ellenőrzését. Bár a mutatóba bekerült adatok már
pontosak, a projekt további fejlesztése céljaim között szerepel - érdemes lenne
például az IMDB adatlapjaihoz kapcsolni tételeit. Sajátos, apámra jellemző
érdekessége a filmnaplónak az osztályzás. Fordított sorrendű érdemjegyeit
(1=jeles) a rég elfelejtett tévéjátékoktól a klasszikus alkotásokig ízlésének
megfelelően, következetes és meglehetős szigorral alkalmazta.
A
hagyaték fontos, de kényes, engedélyekhez kötött részét jelentik apám fényképei
és amatőrfilmjei. A vendégségek, nyári utak, egymáshoz látogatások szerves
részét jelentette számára az események, társaságok képi megörökítése. Művészi
fotókat sosem készített, fényképei között alig találunk tájképet - ismerős
nélkül. A 200 tételes online képgyűjtemény sokszorosa áll még albumokban,
digitalizálni csak azok közül merhettünk, melyek szereplői hozzájárulnak
közlésükhöz. A képeken szereplők neve, a helyszín és a kideríthető időpont a
mutatóból elérhető.
Gyermekkorom
izgalmas élménye volt a frissen előhívott normál 8-as filmek vetítése. A
kallódó és romló filmtekercseket a kétezres évek közepén a Petőfi Irodalmi
Múzeumnak adtuk át megőrzésre, s digitalizált másolatukból 17 rövid jelenetet
elérhetővé tettünk. Fülep Lajos, Németh László mozdulatai számos tévés összeállításban
szerepelnek ezekről a felvételekről.
A
hagyaték egyetlen, teljesen offline része a levelezés maradt. Az e-mail előtti
korszak egyik legaktívabb levelezőjeként apám gyakorlatilag két naplót is írt.
A sajátját magának, de vele párhuzamosan, több szálon írta a
levelezőtársak felé a szinte naponta levelekbe fogalmazott, “interktív” másikat is.
Állok sorban a postán.
Kezemben ötven-hatvan boríték.
Előttem fiatal lány,
hóna alatt a szürke átvevő-könyv
ugyancsak teletömve.
Fanyar-kedves részvéttel
hátraszól:
– Maga is közület?
– Igen, valahogy úgy.
(Levelek)
A levelezéstömeg legtartalmasabb, egybeköthető
részeit, melyeket értelemszerűen vidékre, a napi találkozás lehetőségétől
elzárt levelezőtársakkal (Csorba Győzővel, Takáts Gyulával és Tüskés Tiborral)
folytatott, a Pro Pannonia kiadó 2005. és 2008. között öt kötetben
megjelentette, a Hálózati életműkiadásban az általam e kötetekbe
digitalizált levelek szerepeltetését sem tervezem.
Lélegző sorok, betűk
Tudtam, hogy érdekli a grafológia, mutatta is,
mit kell figyelni, miről árulkodnak a túlzott ívek, hurkok, heves kalligrafikus
gesztusok. Kézírásával első ízben komolyabban mégis, csak 1997. nyarán
találkoztam, amikor utolsó napjainak kötői hagyatékát, a fonyódi nyaralóban
gondosan, hosszában félbehajtott verskéziratlapokat értelmeztük Csűrös Miklós
és Lakatos András segítségével. Apám kézírása - grafológiai értelemben - szép,
de bizony nehezen olvasható, főleg első látásra. Még később, a Somogyi diák
begépelését követően sem kívántam volna e feladatot másnak, s főleg nem hittem
volna, hogy kötelező penzumként szabom majd ártatlan egyetemistákra. Tény
azonban, hogy a könyvtártudománynak billentyűmentes területei is vannak, s
amikor megtaláltam apám korábbi évekből származó (1982-1996. közötti)
kéziratait, lenyűgözött a gondosan iktatott, sorszámozott, újszülött versek
sokasága, a frissen alakuló, számtalanszor átsatírozva formát nyerő költemények
látványa. A kéziratkiadási projektben ezt a tranzíciót, a Fonyódon, A4-es,
félbehajtott lapokon kézírással megszülető versektől a kiadásra (már Pesten)
legépelt változatokig vezető utat próbáljuk követhetővé, kutathatóvá tenni. A Kései
rádöbbenésbe került verseknél e második változat már nem készülhetett el,
de a korábbi versek alkotói folyamatának fontos része volt. A feladat így látványos
és egyszerűbb is, hiszen a kötetekben megjelent változatok alapján a legtöbb
esetben fölismerhető a kézírás, visszavetkeztethetőek a korábbi szóváltozatok,
szinonimák, átalakult szerkezetek. A kéziratokat eleinte keretes, újabban
iframe-es szerkezetben jelenítjük meg a végleges szöveg mellett. A
megvalósításban itt is az egyszerűségre törekedtünk, java script vagy flash
felhasználása nélkül oldottuk meg, hogy a kézirat (mint image map) bármely pontjára kattintva kiemelhető legyen (CSS:target színezéssel) a végleges
szöveg vonatkozó sora, s viszont, a végleges soroktól kiindulva, kiemelhető
legyen (eltérő színnel szűrve) a grafikus kézirat mindazon szava, melyből a
végleges sor fogant - hiszen a kéziratokon gyakran több nekifutással, eltérő
területeken, áthúzott részeket a lap alján letisztázva bontakozik ki egy-egy
sor vagy strófa. A nehezebben kikristályosodó verseknél gyakran két kézirat
maradt fenn, a letisztázott, s a korábbi, piszkozat változat. Ezeknél
megtekinthetőek, soronként választhatóak az összefüggések mindkét változatra
vetítve. A kéziratokat keletkezésük sorrendjében adjuk közre, megjelölve, mely
kötetben kerültek végül kiadásra. Keltezésük az időrendi mutatóban szerepel,
ebben az időszakban három-négy nyár versírói terméséből szüretelte apám egy-egy
kötetre elegendőnek ítélt költői termését.
A
kéziratkiadáson felsőéves, mesterszakos hallgatókkal dolgozunk 2009-óta,
folyamatosan fejlesztve az eljárást, munkánk eredménye eddig 170 vers
kézirateredetének felmutatása. A félév során négy kézirat (dupla kéziratokat
választva ez két vers webrevitelét jelenti) feldolgozásánál többet nem érdemes
elvárni - a feladat szépsége és aprólékossága, a segített, együtt végzett első
kéziratfeldolgozást követő önálló munka izgalma és a “működő” eredmény
sikerélménye így maradhat örömmel végzett, tanulságos gyakorlat.
Pünkösdi hírnök
A Fodor András hálózati életműkiadás a kéziratok
mellett megjelenő végleges változatú verseken kívül 2010-ig valójában nem
tartalmazott teljes műveket. Az életmű ívének érzékeltetését a vers és
esszékötetek, valamint a válogatott verfordításkötetek tartalomjegyzékének
webrevitelével, indexelésével pótoltuk, s 2011-re teljessé vált a
kötetborítókat is tartalmazó online bibliográfia, a címek, nevek, kiadási
dátumok mutatóból is elérhető feldolgozottsága, ide értve a társfordítások,
idegen nyelvű megjelenések és fontosabb, Fodor Andrásról szóló tanulmánykötetek
szerepeltetését is.
A
teljes szöveges digitalizálást gátló, korábban említett akadályok ekkorra
jelentős mértékben enyhültek: a tanszék infrastruktúrája fejlődött, s a
hallgatók is egyre nagyobb számban jelezték, hogy önállóan, saját eszközzel, az
egyetemen kívül is készek digitalizálni. 2010 és 2013. között alkalmam nyílt az
Informatikai (ma Információtudományi) Tanszék kurzusain jelentős számú
hallgatóval digitalizálási feladatokat irányítani, így az életmű teljes
szöveges webrevitele is értelmet nyerhetett, hasznosulhatott, mint oktatási
projekt. A 2013. januári frissítés eredményeként olvashatóvá és kutathatóvá
vált közel 100 új, mutatóval feltárt naplóbejegyzés, 15 verskötet és 4
esszékötet teljes szövege.
Bár
tudtam, s a weboldalakon figyelmeztető szövegben jeleztem, hogy OCR hibák
maradhattak, elkerülhették figyelmünket a webre vitt szövegekben, könnyű
szívvel mondtam igent a Gondolat Könyvkiadó megkeresésére 2012. végén. A Fodor
András összegyűjtött versei címen 2013. Könyvhetére tervezett első kötet
(1944-1976) összeállítása nem tűnt lehetetlen feladanak, hiszen a költői életmű
egészét - valamennyi sorkötetet - sikerült újra szerkeszthetővé tenni.
A
munka mégis nehezebbnek bizonyult, nem pusztán a szövegek végső, figyelmes
korrektúráját igényelte. 1987-ben, Pünkösdi hírnök címen apám
összefoglalta addigi költői életművét egy komoly terjedelmű válogatáskötetben.
E kötetet nem digitalizáltuk, hiszen feltételeztük, hogy tartalma, néhány
ifjúkori vers kivételével a sorkötetek része. Nem számoltam azonban az élő,
formálódó költői életmű természetével - azzal, hogy az 1987. előtt keletkezett
versek Pünkösdi hírnökbe került változata, mint legutolsó, a költő által
kontrollált változat eltérhet, módosulhatott, megváltozhatott. A filológiai
trivialitás, hogy nincs szöveg,
csakis szövegváltozatok léteznek,
engem is megtréfált. Több száz, gyakran csak központozási, de nem ritkán
jelzőket, szókapcsolatokat érintő változtatás érvényesítése szükséges még a
szövegek utolsó, azaz érvényes
változatának kiadásához, s ezek a változatok kerülnek majd vissza az online
kiadásba is, 2013. nyarára. Természetesen e javítás és frissítés feladatát már
nem terhelem hallgatóimra: a korrektorképzés nem szerves része tanulmányaiknak.
***
Visszatekintve tíz év elvégzett munkájára,
korántsem szeretném túlértékelni a létrehozott gyűjteményt. A számomra
személyesen is fontos webtartalom irodalomtörténeti értékei és
hasznosíthatósága ellenére, korszerű tartalomszolgáltatásnak aligha nevezhető.
Az iNapló és a Fodor András
hálózati életműkiadás oktatási műhelyprojekt maradt, melynek lényege továbbra
is az egyszerű, alapvető informatikai eszközökre és előképzettségre épített
megoldások fejlesztése és alkalmazása, a közös munka során, készség szinten
elsajátítható webes affinitás. Bölcsész hallgatóim kvalitásaiban és
kreativitásában bízva, de munkabírásuk és figyelmük határait kitapasztalva,
olyan reális feladatokban gondolkoztam, melyek fejlesztik érzéküket a hálózati
gyűjteményszervezéshez és tartalomszolgáltatások tervezéséhez, melyek átélve
segítik őket a digitalizálás jelentőségének megértésében, a forráskutatás,
gyűjtés, kompiláció felelősségének és szépségének felismerésében. E projekt
hangsúlyos elemei a tér és időélmény ábrázolása a virtualitásban, az
információkat hitelesítő személyek és kapcsolataik feltérképezése. E tényezők
határozzák meg jövőnk információtechnológiai fejlődését, a hálózati közeg
további alakulását, amint tér, idő, emberi kapcsolatok vonzó-taszító erőterei
formálták - apám életművét is.
Fodor János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése