Valóságos könyvtár - könyvtári valóság II. című konferenciánk digitalizálási szekciójában a gyűjteményi digitalizálás hazai szakemberei és irányítói mutatták be munkájukat és legújabb fejlesztéseiket az elmélyült kutatásra épülő aprólékos kéziratdigitalizálástól és filológiai igényű szövegkiadástól az intézményi-könyvtári digitalizálási stratégiákon és tömeges hozzáférhetővé tételt célzó projekteken át a virtuális gyűjtemény-reprezentációs fejlesztésekig, interaktív felülettervezési megoldásokig. A könyvtárak és digitalizálással foglalkozók közös és érthető vágya, hogy a digitalizált értékek szolgáltatása jól szervezett, korszerű rendszerekben, adatbázisokba szervezve, hozzáértő szakemberek felügyelete alatt váljon és maradjon elérhető, lehetőleg a digitális idők végezetéig.
Miközben lelkesedéssel és őszinte örömmel üdvözöljük az ezért dolgozó szakemberekket, programozókat és fejlesztőket a mindennapok szakmai híreiben csakúgy, mint mai konferenciánkon, talán nem ünnepronás, sőt, a
Magyar Tudomány Ünnepén éppen a tudományos józansághoz illő, ha elgondolkozunk a digitalizálódási folyamat esetleges mellékhatásain, a jelenlegi trendekkel együttjáró problémákat keresve.
A digitális állományokat szolgáltató gyűjteményekben, adatbázisokban a könyvtári állomány virtális otthonra lel, de el is szakad a könyvtárosok zömétől. A létrejött keretszolgáltatásoktól nem várhatunk el többet annál, hogy felhasználóbarátak és könyvtártudományi szempontból szofisztikáltak, jól kereshetőek legyenek, tételeik megosztása, netán címkézése és kommentálása lehetséges legyen.
Intézeti kutatásaink során egyre több olyan adatbázist találunk, amely részben, vagy teljesen teljesíti e feltételeket. A virtuális gyűjtemények korszerűen tartása, gyarapítása és folyamatos fejlesztése mellett lesz-e ugyanakkor - s elvárható-e egyáltalán - olyan könyvtáros munkatársi közeg a pályázati pénzekkel vagy reprezentatív céllal létrejött weboldalak mögött, amely magáénak érezve a közzétett állományt, napról-napra elősegíti annak megismerését, olvasók figyelmébe ajánlását?
Korábbi kutatásaink megmutatták, hogy továbbra is hiszünk a saját felügyeletű weboldalainkban, abban, hogy online identitásunk alapjaként hosszú távon is népszerű marad honlapunk, ahogy abban is, hogy tőlünk függetlenül megjegyzik és használni kezdik majd a a létrejött adatbázisok, digitális szövegtárak, repozitóriumokat weboldalait is. Napjainkban, amikor olvasóink többsége szabadidejében a közösségi médiára fordítja figyelme s online töltött ideje nagy részét, egyre nyilvánvalóbb, hogy ezt az időt jórészt a böngészésen, "szörflésen" takarítják meg. Az olvasó a Facebookon keresztül tájékozódik, az ott megjelenő könyvtári hírekkel, adatbázistételekkel találkozik. Így érthető, de téves reakció, ha szeretnénk megszokott honlapunk figyelemfelkeltő eszközeként, ízelítővé redukált reklámjaként használni a közösségi médiajelenlét eszközeit. A hivatkozott 4500 bejegyzés recepcióját elemző kutatás kimutatta, hogy a faliújságként, nyitvatartási és gyarapodási híreket közlő, vagy akár területi, gyűjtőköri programajánlóként használt könyvtári Facebook-oldalak sikertelenek, bejegyzéseiket alig is veszik észre. A személyes hangvételű, saját gyűjtemény-tételeket komoly hozzáadott értékkel körítő, érdekes háttér információkkal megosztó bejegyzések ellenben kifejezetten sikeresek lehetnek.
Sokszor érzékelhető kényszermegoldás az is, hogy a közösségi média-jelenléttel megbízott munkatárs magánemberként, intézménye mögé bújva, saját érdeklődése, ízlése szerint "posztolgat" számára fontos kulturális vagy tudományos híreket, így pótolva a személyesség átérzett hiányát. Ez a gyakorlat valójában azt eredményezi, hogy a könyvtár jelenléte helyett egy identitását nem vállaló, anonim személy férkőzik ismerőseink közé, az intézményi és gyűjteményi identitástól egyaránt eltávolodva.
Megkockáztatom: a félreértelmezett közösségi média jelenlét hátterében gyakran éppen az áll, hogy a könyvtár mindennapjai elszakadnak a professzionálisan szolgáltatott digitális archivumok lététől. Bár azok tételei megoszthatóak volnának, a könyvtárak nem érzik őket sajátjuknak, s nincs meg a saját felületük, egységesített eljárásuk, bevett gyakorlatuk a közösségi megosztás adekvátabb, professzionális formáira. A Facebook általános közösségi versenypályája így pótcselekvésként, a közösségi média-jelenlét vegetáló biztosítására ad módot, de sem a megosztások tartalma, sem formája nem tükrözi a korszerű könyvtárképet.
Csak a közösségi médiában legsikeresebb könyvtárak jelenlétét jellemzi a kívánatos kiegyensúlyozottság, a személyes és szakmai hitelesség, az önmagában érdekes és egyedi információk arányossága. Jelentős munkával, de a jelenlegi eszköztárral is mutathatnánk megközelítően teljes, vonzóan interaktív képet magunkról, s fenntarthatnánk azt kincseink rendszeres megosztásával, közvetlen, élettel teli közösségi üzenetekkel, értékes, információban gazdag bejegyzések rendszeres sorozatával. Kevés könyvtár, tudástár, memóriaintézmény képes azonban erre forrást, munkaerőt biztosítani, hiszen a feladat gyakorlatilag a hálózati jelenlét duplikálását jelenti két, egymástól alapvetően eltérő reprezentációs területen, tetézve a könyvtár közösségi életének, műhely jellegének virtuális leképezésével.
Az ellentmondás így tehát egyrészt abban áll, hogy a könyvtár jövőképében sarkalatos tulajdonságokat - optimális környezet biztosítása, jelenlét közösségként, segítő szakismeret és példamutatás, jó példákkal szolgálás - nem érdemes csonkítani, redukálni a közösségi médiában sem, ám a közösségi média korántsem optimális eszköz azok érzékeltetésére. Hiába is használnánk honlapunkhoz kapcsolt figyelemfelhívó reklámfelületként, ha a közösségi háló üzenet-versenye más hozzáállást igényel és jutalmaz, s a versenyképességhez csak limitált (vagy költséges) eszközöket kínál.
Másrészt, a könyvtári szereplehetőség a weben nem pusztán a gyűjtemény elemeinek felkínálásában áll, jelentenie kell a kutathatóság, a tudományos összefüggésrendszer kreatív felmutatását, az aktív példamutatást is. Elvárható-e mindez a könyvtári közegtől részben elszakadó virtuális gyűjtemények korában, ha még a könyvtárak mindennapjaihoz legszorosabban köthető honlaptartalmak, eseménydokumentációk és alkalmi rendezvények publikálásában testeöltő hálózati jelenlét is problémát jelent?
A
Budapest Gyűjtemény máig is működtetett megosztás-sorozata, mintapéldaként szolgálhat a könyvtári tudáskincs közzétételére a közösségi médiában. A gyűjtemény vezetője,
Sándor Tibor így ír vállalkozásukról: "2014 utolsó száz napján Budapest napról-napra címmel indítottunk saját oldalt. Minden nap közzétettünk egy összeállítást, amivel egyszerre szerettük volna felkelteni a várostörténet iránti kíváncsiságot és a gyűjteményben fellelhető források változatosságára is ráirányítani a figyelmet. Rövid kommentárok voltak hívatva eligazítani az aznapi kínálatban, de munkatársainkat elragadta a hév: a közléseket egyre igényesebb eseti kutatások előzték meg, a magyarázatok egyre hosszabbak lettek, magunk közül választott lektorunknak pedig kíméletlenül kellett csattogtatnia szerkesztői ollóját. A közlemények megírásában mindenki részt vett, beleértve raktárost, közmunkást és szerződéses önkénteseinket is."
Elvárható-e hasonlóan lelkes csapatmunka minden könyvtártól, s más gyűjtökörök esetén is, s ki fog hasonló komplex megosztásokat bemutatni a nagy, fizikai könyvtári terekhez nem köthető, digitalizált dokumentum-adatbázisok állományából?
*
A felhasználók érdeklődését az állományhoz kötő kapcsolat felismeréséhez szakmai kreativitás kell, a megosztás időzítéséhez, kivitelezéséhez szükséges a közösségi média személyes ismerete, a hozzáadott háttéranyag összeállításához munkatársi összefogás és szakértelem együttállása nélkülözhetetlen. Ha nem is folyamatos szolgáltatásként, de a fenti feltételek a könyvtárakban állnak rendelkezésre. Könyvtáraink munkatársai között kreatív, alkotó, kutató szakemberek rejtőznek, ismerjük őket, de többségében a hivatalos munkaidőn túl, hobbiból végzett tevékenységük híréből, vagy párhuzamos pályájukon elért eredményeikről.
Nem szabad kihasználatlanul hagyni a könyvtárosok szakértelmét, tájékoztatási kedvét és elkötelezettségét gyűjteményük egyedi bemutatására. Kár volna belenyugodni abba, hogy az ismeretterjesztés, tájékoztatás és gyűjteményi "PR" technológiai megformáltsága, szabályozottsága determinálja a megszólalás módját és a megszólalók körét. Az oktatók, pedagógusok célja a "kíművelt emberfő", de ne feledjük:
a könyvtáros célja nem feltétlenül csak a tájékozott olvasó. A könyvtáros munkájának eredménye tárgyiasulhat, látogatók, felhasználók százai vagy ezrei számára hozzáférhető kiadványokban, segédletekben, rendszerekben, alkotásokban. Ilyen alkotás lehet informatikusokkal tervezett CMS csakúgy, mint történeti kiadvány, szervezett esemény, vagy facebook-bejegyzés.
Egy-egy rendezvényhez, részgyűjteményi kiállításhoz vagy új szolgáltatáshoz kapcsolódó hangsúlyos bejegyzésre készülve fontos átgondolnunk, hogy a közösségi médiában minden egyes bejegyzésünk identitásunkat formálja, munkatársakkal, műhelymunkával, közösségi terürünkkel teljes identitásunkat képviseli. Ideális volna, ha jelenlétünk összességében is hűen, arányosan tükrözné a könyvtár, mint intézmény tevékenységeit és funkcióit, de ennél a nagyszabású vállalásnál
előrébb való, hogy egyes bejegyzéseink, megosztott tartalmaink önmagukban is példázni tudják szakértő, segítő közösségünk jelenlétét a könyvtárban, az ismeretszerzéshez optimális tudástárban.
A közösségi média olyan új felületetet jelent a könyvtár számára, melyen keresztül az író-olvasó felhasználók megoszthatják a gyűjteményeinkre épülő, vagy abból származó ismereteiket, kiteljesíthetik érdeklődésüket és fejleszthetik kompetenciáikat. Ezt az aktivitást elősegíteni, a kutató-tájékozódó érdeklődést gyűjteményünk és szolgáltatásaink felé irányítani csak személyes példamutatással lehet. Egy-egy széles körű érdeklődésre számot tartó, szakértelemmel és elkötelezett hivatástudattal megosztott gyűjteményi tétel többet segíthet ebben, mint az, ha teljes honlap-tartalmunkat fáradtságos munkával, folyamatosan átkonvertáljuk a Facebookra.
*
A könyvtár kreatív szereplehetőségére a múltban is számos példát találhatunk, én a
Poesis Hungarica sorozatot említeném. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején elismert és híres bibliofil kötetsorozatot, melynek borítóiból, impresszumaiból
Lukoviczki Anna hallgatómmal tavasszal hoztunk létre
emlékhonlapot, az a
Lipták Pál gondozta, aki a békéscsabai könyvtárban dolgozva legendás alakjává vált a magyar könyvtáros szakmának, a kulturális életet szervező személyiségeként aktivitása, kreativitása máig érezteti hatását, s képzőművészként, etnográfusként, könyves alkotóként életművét számon tartja digitalizált emlékezetünk halála óta is. A
Poesis Hungarica Lipták legendás, minőség-eszményét szolgáló kreativitásával és költő barátja,
Fodor András - ma úgy mondanánk - "kapcsolati hálója" által válhatott a korabeli irodalmi élet szerves részévé, kiegészítőjévé, hiányzó kötetmegjelenéseket pótló, lehetőségeket és a centrumtól távolabb születő értékeket felmutató eszközévé. A sorozat sikere és rétegkiaványként elismertsége is bátorította Liptákot további kiadói kezdeményezéseiben (képzőművészeti sorozatot indított, a verseskötetek után próza és esszé köteteket is megjelentetett).
Amiként a kiadás is testreszabott volt - a szerzőkkel egyeztetett, az alkotók régi vágyait, ötleteit vagy hiányzó megjelenéseiket beteljesítő; - úgy felhasználásuk, terjedésük is az irodalmi élet organikus, valós igényeit követte: az aláírt, számozott példányok dedikálva, személyes kapcsolatok mentén kerültek könyvespolcokra, kitüntetett olvasók becsben tartott gyűjteményeibe.
A
Poesis Hungarica máig időszerű tanulságát tehát nem is annyira könyvészeti téren kell keresnünk, mint inkább az egyedi, személyes hitelű információforrások növekvő keresettségében, s a könyvár szereplehetőségében az írókat olvasókkal, alkotókat tudásvággyal összekapcsoló aktivitás területén. A mindenkori tartalomszolgáltatásban betölthető rések, rétegigények találékony kielégítésében.
2014 őszén az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézetének
E-könyv, e-olvasás szakmai napján zajló vita egyik tanulsága éppen az volt, hogy a nyomtatott könyv lehetséges jövőképei között bizonyosan ott szerepel majd az e-kiadással párhuzamos, szorosabb olvasói elköteleződést jelző, gyűjtőszenvedélyt kielégítő vagy épp támogató szponzorációt honoráló papír-könyv, a kis példányszámú, testreszabott bibliofil kiadvány. Ha a hetvenes-nyolcvanas évek szabályozott szerzői jogi viszonyai között működő, az írásbeliség tekintetében monopol helyzetű könyv- és folyóiratkiadás közegében létjogosultsága lehetett a
Poesis Hungarica 250 példányban megjelenő kiadványainak, akkor létének háttere és körülményei a mai, digitalizált, másolva fogyasztó szövegkultúrában is értékes tanulságokkal szolgálnak.
A nagy, biztonságos, szervezett digitalizálási projektek mellett továbbra is szükség volna a könyvtárak, mint egyedi műhelyek aktivitására, a saját gyűjteményüket legjobban ismerő szakemberek megjelenésére alkotó tájékoztató és tudás megosztásban példát mutató szakértőként. Intézetünk oktatási programjában kiemelt szerepet kap
a tudományos örökség hozzáférhetővé tételéhez szükséges kompetenciák oktatása, de a közeljövő új könyvtári fejlesztései során is fontosnak tartom, hogy erre az aktivitásra is funkciók, alkalmazások dedikáltassanak, s továbbra is nélkülözhetetlennek látom, hogy a szakmai szemléletben hangsúlyos szerep maradjon
a könyvtáros, mint kreatív, webes publikálásban kompetens szakember.
Fodor János
IRODALOM
- Boda Gáborné Köntös Nelli, Kiszl Péter (szerk.) Valóságos könyvtár - könyvtári valóság II.: Konferenciaprogram az előadások tartalmi összefoglalóival. ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet, 2015. 42 p.
- Digitális Gyűjtemények = Kutatási Napló. [Honlap]
- FODOR János: A megosztó hivatás. Könyvtári jelenlét a Facebook közösségi oldalon 2013/2014-ben = Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 61. évf. 2014. 7-8. sz. 275-294. p.
- SÁNDOR Tibor: Helyismeret változó felhasználói környezetben. A százéves Budapest Gyűjtemény mai törekvései = Könyvtári Figyelő, 2015. 61. évf. 2. sz. 157-167. p.
- LUKOVICZKI Anna: A Békés Megyei Könyvtár bibliofil kiadványai. = Kutatási Napló - Tartalomszolgáltatás 2015. tavasz [Honlap]
- Poesis Hungarica - [honlap]
- FODOR János: Poesis Hungarica - digitális kontextusban. = Könyv, könyvtár, könyvtáros, (2015.) 24. évf. 6. pp. 23-26.)
- FODOR János: E-olvasásról a tagadás tükrében. Egy bölcsészkari vita tanulságai. = Könyvtári Figyelő, 60. évf. (2014) 4. sz.
- KISZL Péter: Tudományos örökség és gyorsuló fejlődés - könyvtárosképzés az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. = Könyvtári Figyelő. 25. (61.) évf. 2015. 4. sz. 443-462. p.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése