2019. február 1., péntek

Kor- és helytörténeti webprojektjeink újabb tanulságai

A Valóságos Könyvtár - Könyvtári Valóság III. konferencián elhangzott eladás szerzői webváltozata. A teljes tanulmány a 2018. végén megjelent konferenciakötetben olvasható.

      A könyvtár tartalomszolgáltatási lehetőségeit kutató műhelyünk érdeklődésének fókuszába az ezredforduló óta a közösségi média került. A korábbi honlap-centrikus intézményi jelenlétben hinni hiábavaló, vagy legalábbis illuzórikus, ha a felhasználók tájékozódási szokásai - a technológia változásának függvényeként - a közös felületek felé mutatnak. A közösségi hálózatokban megosztott tartalmak témáiban, és a kapcsolódó aktivitások - kommentekben és lájkokban tetten érhető - jeleiben két, markánsan eltérő magatartásforma tükröződik, melyekre a könyvtári tartalomfejlesztés hatékonyan reflektálhat.


A biztonságos közös nevező bővítése

Az egyik meghatározó attitűd a saját, óvott értékek rendezési igénye, kontrollja, a közösségi médiában bármely szinten és tudással, a közreadás és befogadás bármely összetételében jellemző biztonsági játék. A mai tizenévesek távolságtartása, elfordulása a Facebooktól éppen a gyors, radikális megoldás választásaként - a türelmetlenség jeleként - magyarázható az uralható kapcsolatrendszer igényével: ne szóljon és lásson bele kommunikációjába rokon, ismerősként őt kiskorában bejelölt szülő. A fiatalok nem kívánnak maradandó portfóliót építeni élményeikből, eszük ágában sincs más korosztályok számára nyomokat hagyni, önfelszámoló üzenetekkel kommunikálnak inkább a Snapchat szolgáltatásban. Minél bonyolultabb a szolgáltatásrendszer - gyermeknek, kamasznak, a számítástechnikával idős korban ismerkedőnek - annál nehezebb átlátni a privátszféra védelmét többé-kevésbé biztosító beállítások lehetőségeit, s a közösségi hálón legotthonosabban mozgó huszonévesek életében változnak a legdinamikusabban az életkörülmények. Az ő életükben is jöhetnek tehát olyan időszakok, amikor rutinból, kevéssé odafigyelve posztolnak vagy kattintanak linkekre, akár vírust terjesztő üzeneteket szabadítva ismerőseikre.
      Ahogy a közösségi média tartalmának hitelessége megkérdőjeleződik, a megosztási aktivitás mozgatórugói között egyre hangsúlyosabbá válik a személyes hitel fenntartása is. Az identitáslopás fenyegető lehetősége vagy az online zaklatás gyakran tragikus esetei csak szélsőséges példák arra, mennyire könnyű lerombolni, s milyen nehéz megőrizni a magunkról fölépített virtuális képet, milyen nehéz azt újra érvényesíteni munkahelyben, életközegben vagy párkapcsolatban bekövetkező változások esetén.
      A nehezen átlátható, sok tényezőtől függő rendszerekben a felhasználók alapélménye ezért az óvatosság, néhány alapszabály esetenként túlzott, görcsös betartása. Sokan kizárólag olvasásra, vagy csak lájkolásra, netán kommentelésre használják a Facebookot, saját képet sem töltenek fel. Tartalmak bevitele nélkül, valójában "nem rendeltetésszerűen" használják a rendszert, sőt, ha úgy vesszük: bántóan "kukucskálnak" csak, mások életét lesve, sajátjukról hallgatva. E magatartás egyre népszerűbb, hiszen passzív nézőként a profiljukhoz hozzáférők körének szabályozásával alig kell foglalkozniuk.
      Az identitás védelme legalább ilyen meghatározó az aktív megosztók magatartásában is, hiszen a közösségi médiában komoly szerkesztő, publikáló munkát végzők akarva-akaratlanul, saját felelős kiadóikká válnak. Az erőfeszítés értelme, a profit, amiért e munkát elvégzik, saját identitásuk formálása, megőrzése, fenntartása. A megosztások, az ízlést vagy állásfoglalást tükröző kedvelések és kommentek sorával önmagunkból írjuk a Facebook, Instagram stb. tartalmát, annak - legalábbis -ismeretségi hálónk számára olvasható részét. Folyamatosan döntési helyzetben vagyunk: mit és kinek tegyünk láthatóvá személyiségünk vonásaiból, életünk fejezeteiből.
      A veszélyek mérlegelése és az identitás épségét óvó megfontolások a megosztott tartalmak összetételében, gyakoriságában tükröződnek. A mindenkire jellemző témák senkit se zavarnak, a rétegérdeklődésre számot tartó megosztások réteghatároló hatásúak. Ha képzeletben statisztikát készítünk egyéni Facebook-élményünkről, bízvást igazolva látjuk, hogy többé-kevésbé biztonsággal megoszthatóak az "itt jártam, ezt láttam, ezt ettem" típusú tartalmak, a "szelfik" és "gasztrofotók", hiszen mindenki jár itt vagy ott, a digitális fotózás mobiltelefonos korszakában pedig végletesen elfogadottá vált önmagunk és élményeink lépten-nyomon megörökítése. Ugyanígy közös nevező a mémek továbbosztása, a részvétel a komikum hullámhosszán kialakult közös szórakozásban.
      Csoportképző, elhatároló hatása miatt már kompromisszumokkal, de a többség számára még "bevállalhatóak" a nagyobb közösségekhez kapcsoló elköteleződések, a rajongott zenészek, rétegkultúrák, hobbi, életmód, netán politikai hovatartozás vállalásai. A magabiztosabb felhasználókat nem rettenti el a veszély, hogy néhány ismerős esetleg elfordul tőle, vagy ellenérzéseit fejezi ki - a különbözőség tolerálása e tekintetben változó lehet.
      Sokkal kockázatosabb azonban a mélyebb ismeretek, a szaktudás, a szűk rétegérdeklődés megosztása. Ha nem vagyunk a téma ismert szakértői, ám vannak ismerőseink között e területeken jártasak, nyilvánosan kiderülhet relatív tájékozatlanságunk, lelepleződhetnek bizonytalan forrásaink. Olyan ismerősöktől, akiket a téma nem érdekel, elválaszthat lelkesedésünk, számukra érdektelen megosztásaink sorozata.
      A műveltség és elmélyült érdeklődés szükségszerűen szűrő. Önképző körök, klubok, internetes fórumok épülhetnek köré, de közösségi hálóból nincs alternatíva, ott ugyanazért jelent kockázatot fölvállalása, amiért a kiberzaklatás. Nincs más rétegzettség, csak a közeli és kevésbé közeli ismerősök egyaránt vegyes érdeklődésű skálája. Ha a közösségi hálón ismerősökkel is szívesen megosztott tartalmak tudományos "mélységigényét" végig követjük, akkor a saját fotóktól, a szöveges közlésektől és a blogokból, weblapokról megosztott cikkek, hírek tömegén keresztül szinte csak egyetlen, bár tágan értelmezhető témában, a kor- és helytörténet vonatkozásában juthatunk el a könyvtári tudáskincs mélységéig, hiteléig.
      A közösen megélt idő előzményei és a közösen ismert tér múltja mindenkit érdekel. A web hálózatos információhalmaza mögül máig hiányzó kronológiai rétegzettség valamilyen szinten mindenkiben hiányérzetet kelt, s a térképes, navigációs alkalmazások sikere is látványosan bizonyította, hogy a "kibertér" absztrakt térélménye önmagában kevéssé bizonyult vonzónak.
      A szkennelés, digitális fényképezés és sávszélesség növekedés amatőr helytörténészek tömegét hozta a közösségi hálóra. E természetes igényként és retrómániaként is joggal azonosítható jelenség hátterében látnunk kell, hogy fedésbe kerül a közösségi weben önmagát képviselő író-olvasó biztonságérzete - és a tudás forrásához közvetlenül hozzáférő könyvtár küldetése. A kockázatmentes megoszthatóság feltételeit teljesítik a hiteles információegyüttesek, tényként, biztos építőelemként használva, a könyvtárak, történeti fotógyűjtemények tételei kimeríthetetlen forrásaivá válnak visszapillantó múltidézések közös rácsodálkozást kiváltó megosztásainak.
      De a könyvtári szereplehetőség nem pusztán a gyűjtemény elemeinek felkínálásában áll. Jelentheti a kutathatóság, a tudományos összefüggésrendszer népszerűsítését is. Az identitás közös pontjainak biztonságára alapozva, a hely- és kortörténet senkitől sem idegen témájában a legkönnyebb olyan megosztásokkal példát mutatni, amelyek kedvet teremtenek az elmélyülésre, továbbkutatásra, hasonló gyűjteménytételek önálló megtalálására.
      Két ízben is lefolytatott közösségi média kutatásunk során a legnépszerűbb, legsikeresebb bejegyzések szinte kivétel nélkül térrel, idővel kapcsolatos, továbbgondolható, továbbolvasható, gondosan kidolgozott információegyüttesek voltak. Jó példa a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményének poszt-sorozata, amelyben képarchívum-tételeik megosztását mutatták be, inspiráló elhivatottsággal és csapatmunkával. A gyűjtemény vezetője, Sándor Tibor így emlékezett vállalkozásukra: "munkatársainkat elragadta a hév: a közléseket egyre igényesebb eseti kutatások előzték meg, a magyarázatok egyre hosszabbak lettek, magunk közül választott lektorunknak pedig kíméletlenül kellett csattogtatnia szerkesztői ollóját. A közlemények megírásában mindenki részt vett, beleértve raktárost, közmunkást és szerződéses önkénteseinket is."
      A közösség aktivitása napjainkban többek között a lokálisan, személyes kötődések mentén értékes ismeretek felhalmozása felé mutat. A több országban népszerű Topotékák a kisebb régiók, városrészek lakóinak örömmel megosztott fotóiból, a múltat saját kötődéseikben feltáró emlékezésekből gyarapodnak, s válnak a helytörténet élő forrásaivá.
      Egyetemi műhelyünk már a kétezres évek közepétől foglalkozik helytörténeti részgyűjtemények hálózati közreadási lehetőségeivel, modellkísérleteink legnépszerűbb megvalósult példái régi budapesti fotók közreadására épülnek.
      Kalota Béla antikvárius, amatőr fotós csaknem ezer tételes képanyagára épült első hely- és kortörténeti projektünk, amely különösen népszerű volt hallgatóink körében. Az iTTiVoTT Budapest enciklopédikus módszerességgel rendszerezi több száz budapesti vendéglátó-ipari egység portálfotóit a rendszerváltás utáni évtizedből, a város valamennyi kerületéből. A projekt megvalósítása során a kocsmatérkép-jellegű kezdeményezéseket megelőzve, elsők között alkalmaztuk a helyszínek térképre helyezésének, linkelésének és beágyazásának lehetőségét. A "retró képpárak divatjának" elterjedése előtt kezdtük el az "ilyen volt - ilyen lett" párhuzamok vizuális megjelenítését is, hiszen a projekt folytathatóságát és érdekességét kezdettől fogva az adja, hogy a gyűjtemény helyszíneit pár évente felkeressük, s megörökítjük az üzlethelyiségek változását, funkcióváltását, fejlődését vagy lepusztulását.
      Várostörténeti szempontból is tanulságos követni a Kalota Béla által megörökített helyszínek metamorfózisát presszóból kínai üzletté, abból nemzeti dohánybolttá, s a helyszíneket személyesen ismerők számára emlékezetes idővonalat húznak a hallgatók által elkészített bejegyzések, helyszínleírások.
      Az iTTiVoTT projekt volt az első a műhelymunkáink közül, melyet a statikus gyűjteményi weboldalak mellett 2009-től a Facebook felületére is bevezettünk, a létrehozott csoporthoz máig csatlakoznak érdeklődők. Sikerként könyvelhetjük el azt is, hogy a képgyűjtemény legrégebbi, Kalota Béla által készített rétege a Budapest múltjával foglakozó csoportok, honlapok kedvelt képforrásává vált.
      Egyetemi projektjeinek sorában talán a legnagyobb, bár legkevésbé meglepő közönségsikert Neon Budapest gyűjteményünk hozta. A budapesti neonfények látványos mementói az elmúlt korszakoknak. Megmaradásuk, óvásuk sokak szívügye volt a rendszerváltás után. A projekt során egy pár évvel korábbi fotógyűjtemény tételeit, helyszíneit fotóztuk újra, létrehozva az időben érzékelhető változások lenyomatait, hiszen a törékeny városdíszek közül sok eltűnt, megrongálódott pár év leforgása alatt is. A szöveges helyszínrajzokkal és térképes ábrázolásokkal kiegészített tételeket több szempont alapján - így a hirdetés tartalma és a tevékenység aktualitása, a tipográfia, az elhelyezés és a felirat állaga, állapota szerint - szűrhetővé, rendezhetővé tettük.
      A projekt újdonságát a közreadás komplexitása, a háttéranyag sokfélesége és a bevont szakemberek, szakterületek gazdagsága adta. A korábbi neonmentő vállalkozásoktól a várostörténeti és technológiatörténeti visszatekintésig, a nemzetközi és vidéki körképtől a művészeti és iparművészeti felhasználásig, a múzeumok nemzetközi áttekintésétől a neon hazai - még létező, kisipari - gyártásáig számos kapcsolódási pontot kínáltunk ahhoz, hogy a látogatók érdeklődését felkeltsük. A projektbemutatón e kapcsolódó területek több képviselője közreműködött, s a honlapra felfigyelt a média. A beszámoló cikkek és munkánkra hivatkozó publikációk száma folyamatosan gyarapodik, s rendszeresen kapunk visszajelzéseket, a gyűjteményből hiányzó neonfényeket figyelmünkbe ajánló leveleket.


Igény a kontrollált kalandra

A közösségi hálón megosztott tartalmakból és aktivitásokból kirajzolódik a virtuális biztonságra törekvés ellenpontja is, a kontrollált hazardírozás igénye. A közös identitást szolgáló, időben-térben emlékezetes élményekre nem csak visszaemlékezni, de azokat sajátunkként megélni is szeretnénk a jelenben, hogy később saját múltunk felidézhető részévé váljanak. Kínálhat-e élményt, egyszeri, jelenben átélt kalandot a könyvtár, melynek elsődleges funkciója a felhalmozott múlt elérhetővé tétele? A verseny nagy, a vetélytársak előnyben vannak, ám a digitalizált tartalmak szervezhetősége és dinamikus felhasználási lehetőségei új lehetőséget kínálnak a könyvtárak, memóriaintézmények számára is, ha elfogadják saját feladatként a létrehozott digitális tárak és az olvasók közötti közvetítést.
      Alkattól függ, ki hogyan gondoskodik adrenalinszintje megemeléséről: a horrorfilm-nézéstől a túrázásig, a vadvízi evezéstől a siklóernyőzésig. De a szabadidős tevékenységekről árulkodó közösségi médiatartalmak alapján érzékelhető, hogy az óvott, védett identitás ellenpontja a kihívások vállalása. A kontrollált körülmények között, szolgáltatásként igénybe vett izgalmak, a szabadulószobák, rejtélymegoldások és nyomozójátékok népszerűsége megfeleltethető a leterhelt menedzseréletmódból kiszakító extrémsportoknak, a munkaközösséget felrázó csapatépítő tréningeknek is. Az irányítottság és a játékos feladatokban boldogulás többségünknek meghatározó, jó emléke. Amikor az előkészített, váratlan izgalom kulturális és tudományos tartalommal párosítható, a résztvevők sajátjukként élik meg a tanulás folyamatát, s az így szerzett tapasztalatokat leghitelesebb, legmegbízhatóbb ismereteik között raktározzák el. Tudják ezt a pedagógusok, de tudja ma már sok, a közösségi médiában aktív, közismert vállalkozás (pl. Hosszúlépés, járunk), amely közösségi, személyesen átélhető kalandként kínál különleges, vagy kevesek által ismert helytörténeti programokat, sétákat, kirándulásokat. A siker kulcsa itt is az izgalom, a megismételhetetlen, egyszeri élmény ígérete.
      Mind a valós, mind a virtuális gyűjtemények igyekeznek tanulni a korunkra jellemző szabadidős tevékenységek példáiból. A "gamification" igénye, a játékélmény beemelése múzeumi tárlatrendezéstől a webes felületek tervezéséig számos formában aktuális téma új projektek tervezésekor. Évek óta ismertek a tartalomszolgáltatás és tájékoztatás megújításával kapcsolatos hazai kutatóműhelyek, a Hajnali háztetők helyszínének bejárhatóságát biztosító applikációtól a népszerű Fortepan fotógyűjtemény - egyszer talán megvalósuló - helyszín-nyomozós, újra fotózós kiterjesztéséig.
      A kísérleti projektek és ötletek gyakran megelőzik korukat, vagy befektető hiányában tervek maradnak. De, ahogy a digitális technológiák, algoritmizálható folyamatok alkalmazási lehetőségei megjelennek az egyes tudományterületeken, a rendszerezett ismeretek értékéről újabb és újabb izgalmas példákat mutathatunk föl. A digitális bölcsészet (hazánkban) friss tudományága kipróbált, kompatibilis eszközöket ad a kulturális örökség adatainak korszerű feldolgozásához és megjelenítéséhez, akár vizualizálásához. Térképen vagy infografikán ábrázolva vonzóbbá és befogadhatóbbá tehetők a korábban csak hosszú tanulmányokban kifejthető összefüggések, pl. régmúlt korok kapcsolati hálói. Nyelvstatisztikai minták kiértékelése nem csak a számítógépes nyelvészet kutatásaiban alkalmazható, de digitális helyszínelésként akár egy elhunyt költő régi fájljaiban kutatva, életművének rekonstruálásában is. A tudomány élményszerű, rejtvényeket megfejtő arcát megmutatva, a tudományos tartalomszolgáltatás is több eséllyel versenghet a figyelemért, a kutatási vágy felkeltéséért.
      Az izgalmas élményeket, a személyes kötődési lehetőséget és a szabad kutathatóságot a tartalomszolgáltatás alapötlete is biztosíthatja. A Budapest Gyűjteménnyel közös Hullámfürdő projektben mi is a közös nyomozás lehetőségét, motiválásának módjait kutatjuk: a rövidesen közzétett több, mint félezer fényképen a 70 évvel ezelőtti Gellért-fürdő vendégei, a kor elitjének képviselői láthatóak, a paparazzi-fotósok korszakát megelőző, szokatlanul intim beállításokban. A képeket az akkori fürdőmester, Pusztai Sándor saját örömére, olykor a modelleknek szánt ajándékként készítette. Bevontunk szakértő történészeket, de velük is csak a személyek 10%-át tudtuk beazonosítani, jobbára azokat a színészeket, politikusokat, akiket egy korábbi válogatott kiállításra (Miniszterek gatyában, 2012. ) már kiválasztottak. A Budapest Gyűjteménnyel közösen kialakított koncepció szerint megpróbálunk megtenni mindent annak érdekében, hogy a gyűjtemény közösségi átvizsgálása, a nagy- és dédszülők azonosításának esélye a lehető legnagyobb legyen. A közösségi-média terjesztéshez megosztható ízelítőként kollázsokat készítünk, melyek egy-egy közös motívum mentén válogatnak a bőséges képanyagból, felkeltve a figyelmet az érdekes részletekre. A gyűjtemény tételeit a lehetséges szempontok szerint szűrhetővé tesszük, s háttéranyagokat szerkesztünk a korabeli fürdőéletről, fürdőruha-divatról, a korszak eseményeiről. A Hullámfürdővel kapcsolatos visszajelzéseket űrlapon és saját Facebook-oldalon gyűjtjük majd, így elemezni, mérni tudjuk a projekt sikerességét.


Tanulságok

Az ELTE egyetemi könyvtárosképzésében olyan kísérleti projektek során fejlesztjük hallgatóink digitális, informatikai kompetenciáit, amelyek reflektálnak a hálózati közegben visszavonhatatlanul megváltozott olvasási, tájékozódási szokásokra. Együttműködő partnereink segítségével élő, izgalmas tartalmakat fejlesztünk, s az egyetemünkön Intézetünk támogatásával létesülő Digitális Bölcsészet Központ működésétől is további fejlődést remélünk. Projektjeink tanulságai alapján a könyvtárosság és a könyvtártudomány hálózati tájékoztató aktivitásának új területe, vagy a meglévő új vetülete rajzolódhat ki. Fontosnak érezzük jelezni, hogy a digitalizálással nem ér, nem érhet véget a könyvtár felelőssége a rá bízott tartalmak közvetítésében. Szükséges a kreatív, közvetítő magatartás és az ezt lehetővé tévő kompetenciák fejlesztése. Lehet, hogy e kompetenciák a médiatudomány területével átfedésben vannak, ám interdiszciplináris tudományterületünket ismerve, ez a kapcsolódás korántsem váratlan, vagy idegen számunkra, s adekvát módon illeszkedik a könyvtár jövőképét felvázoló elméletekbe is.

A teljes  tanulmány a 2018 végén megjelent konferenciakötetben jelent meg és olvasható:
Fodor János: Tér, idő, tartalom. Kor- és helytörténeti webprojektjeink újabb tanulságai
Valóságos könyvtár – könyvtári valóság. Könyvtár- és információtudományi tanulmányok 2018. Szerk. Kiszl Péter, Csík Tibor. Budapest, ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet. 2018. 191–198.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése