A múlt újdonsága

A könyvtártudomány és a könyvtáros hivatás szempontjából egyaránt izgalmas kérdés a mesterséges intelligenciából, a digitalizált dokumentumok, metaadatok, adat- és névterek fejlődéséből következő jövőkép. Könnyű jövendölni olyan „intelligens” rendszereket, melyek átvehetik szerepünket a múltban rögzített információk keresésében, a tájékoztatásban, kutatástámogatásban is, s tagadhatatlan, éppen ezek azok a területek, melyeken leginkább ragaszkodunk a nélkülözhetetlen emberi tényezőhöz, ha a könyvtáros munkakört veszélyeztető „robotokról” hallunk. Az előadás a leegyszerűsítő futurológia ellenében vizsgálja a könyvtáros hivatás közeljövőjét. A technológiai fejlődés nemcsak az átfogó rendszerekhez, nagytömegű digitalizációhoz, adatbázis aratásokhoz és adatbányászathoz adott eszközöket, de az információk asszociatív összekapcsolásában, a digitális bölcsészet vagy az adatvizualizáció eszköztáraival a gyűjtemények feltárását, bemutatását, átjárhatóvá tételét is segíti. Az ELTE könyvtárosképzésébe illesztett tartalomfejlesztési projektek – léptéküknek és technológiai korlátjaiknak megfelelően – elsősorban e lehetőségek kutatása és modellezése szempontjából tanulságosak. A hallgatókkal közös munka során nemcsak a feldolgozott dokumentumokban, gyűjteményekben rejlő virtualizálható múlttal, s a bejárhatóvá tehető információrendszerrel szembesülünk, de az algoritmizáláshoz, automatizálásához szükséges emberi közreműködés mértékét és a hozzáadott értékek szükségességét is pontosan érzékeljük. Az előadás példái azt igazolják, hogy a múlt tudásának szükséges mélységű rekonstruálása is hosszú – talán végtelen – folyamat, amely mindvégig igényli az emberi közreműködést, a könyvtáros jelenlétét és kreativitását. 

Részlet

A teljes tanulmány itt olvasható:

A múlt újdonsága – a könyvtáros, mint rekonstruátor. = Tick József, Kokas Károly, Holl András (szerk.) Networkshop 2020. HUNGARNET Egyesület, Budapest, 2020. ISBN 9786150103761 

A jövő testre szabott, szűrő-buborékokra reflektáló automatikus információs rendszereiben egy-egy új gyűjtemény, digitalizált archívum információértékét éppen váratlansága adja. A soha nem látott, kevesek által ismert értékek közreadása és hosszú távú megőrzése, az adatbázisba nem rendezhető összefüggések inspiráló bemutatása és a tágabb tudást hozzáférhetővé tévő kontextus ábrázolása olyan feladat marad, amelynek elméletét és gyakorlatát továbbra is a könyvtártudomány hivatott kidolgozni, továbbfejleszteni. Nincs más tudományterület, szakma, amely ezzel foglalkozna. Korunk egyetemi hallgatói, a Z generáció leendő könyvtáros szakemberei minden korábbi nemzedéknél nyitottabbak a technológiai fejlődés új eszközeire, de bizonytalanabbak is a könyvtáros hivatás perspektíváiban. A közös munka során, a megtapasztalt határok felismerése zökkentheti ki őket a jövőképet is árnyaló illúziókból, s mutathatja meg, melyek ezen a területen a könyvtáros hivatás változatlanul fontos kompetenciái. 

• Az összefüggések felismerése, mint kreatív kompetencia - A könyvtáros fontos feladata marad a kreatív összekapcsolás, a létező információk sűrítése, a kohézió növelése. Bár az információk, adatok napjainkban valóban szinte maguktól termelődnek, kapcsolataik, összefüggéseik jelentős része észrevétlen marad emberi kreativitás, asszociációk nélkül. A múlt információinak összekapcsolásához, a kutatási források áttekinthetővé tételéhez nélkülözhetetlen a könyvtártudomány.
• Tájékoztatás, mint a közösségi intelligencia lekérdezése - Bár a mesterséges intelligencia a jövőben számtalan területen elvégezheti az információk kiválasztását és rendszerezését, számos területen akadályokba ütközik, sőt, a szakterületi tudás is kevés lehet. A közösségi tudás megszólítása, az érdeklődés felkeltése emberi kreativitást, váratlan újdonságok és összefüggések bemutatását igényli.
• A múlt újdonságának rekonstruálása - Egy-egy kisebb gyűjtemény vagy hagyaték feldolgozásával, kutathatóvá tételével felmutathatóak a múlt új összefüggései. Bár a tudományos feltáráshoz szükséges a kutatók közreműködése, a könyvtárosok szakkönyvtári, vagy helytörténeti kompetenciákkal is feldolgozhatnak gyűjteményrészeket, előkészíthetik őket arra, hogy a jövőben, akár virtuális valóságként, tudományos hitelességű szolgáltatások épüljenek rájuk. 

A korszerű könyvtárról is elmondható, hogy működésében a jó értelemben vett váratlanság kulcstényező. A kutatók számára váratlanul gazdag, releváns információkkal okozhatunk örömet. Az olvasó, vagy interneten keresztül gyűjteményeinket elérő felhasználók számára olyan összefüggéseket, ismereteket is kínálni kell, amelyekkel máshol nem találkoznának, s olyan környezetet, amelyet máshol nem érnek el. A média számára forrást kell kínálni, hogy hiteles adatokból, olvasóikat, nézőiket és követőiket érdeklő, szerkesztett tartalmakat állíthassanak elő. Ez az expanzív, újdonságélményt, meglepetést kínáló könyvtáros attitűd látszólag sok munkát, új feladatot jelent. Számolnunk kell azonban azzal, hogy a technológiai fejlődés valóban megkönnyíti a könyvtári munkafolyamatokat. Ha a most kiemelt kompetenciákat a digitális gyűjteményekkel kapcsolatos könyvtáros tevékenységek tágabb kontextusában vizsgáljuk, a technológia által tehermentesített és az új munkaköröket igénylő feladatok aránya kiegyensúlyozott lehet. 

Hallgatóink az adatbázisok fejlesztésétől a webarchiválás kérdésein keresztül a közösségi média felhasználásáig minden területen nyitottak az új feladatokhoz szükséges készségek elsajátítására. Már nem újdonság, hogy fontos a technológiai naprakészség és a részvétel a szolgáltatások fejlesztésében. Igazán jövőbe mutatónak és inspirálónak érzik viszont a különböző gyűjteményi területek (múzeumok, levéltárak) közötti együttműködést, az eleven kapcsolattartást kutatók, szakkönyvtárosok, valamint a közkönyvtárak és a média között. Szívesen foglalkoznak a közösségi média szerepével, fontosnak érzik, hogy íráskészségük, publikálási tudásuk kiegészítse információ keresési kompetenciáikat. 

Nem kell helyettesítenünk kutatókat, újságírókat, tartalom-szerkesztőket, de ha együttműködünk velük, ha kulcsfontosságú kompetenciáink tudatában magabiztosan kijelöljük szerepünket közöttük, akkor belátható időn belül nem is helyettesíthet bennünket robot vagy MI. Ennek a köztes, közvetítő szerepnek a kiemelése, gazdagítása, részletekre bontott definiálása fontos feladata a képzésnek, de bízunk benne, hogy tapasztalatainkkal adalékokkal szolgálhatunk a szakma számára is.

https://doi.org/10.31915/NWS.2020.7