Az elvágott folytonosság
1997. június 14.-én, családi ebéd után, épp
szűnő nyári zivatarban fuvarozom át apámat Budára, a kelenföldi pályaudvarra. “Elmondom neki, hogy vállaltunk lektori
munkát. Nehéz dolog, mondja. Korán érünk ki, várakozunk a peronon. Fehér
öltönyben van, kék csíkos ingben, nyári, fehér szövet cipőben.“ ... “Megjön a vonat, felszáll, megy befelé a
fülkék előtt, lehúz egy ablakot, integet röviden.”
Korabeli
feljegyzésem már számítógépen készült, így nem lehetek biztos benne, hogy
ruházatának és utolsó, általam láthatott mozdulatainak rövid leírása eredendően része volt-e, vagy csak két
héttel később, az elvágott folytonosság tudatában fűztem hozzá, keresve a hirtelen fontossá vált
részleteket.

